Líbiában újrakezdik a tűzszüneti tárgyalásokat

Beleegyeztek a tűzszüneti tárgyalások újrakezdésébe a líbiai fegyveres konfliktusban érintett szembenállók – közölte hétfő este az ENSZ helyi missziója (UNSMIL).

Az interneten megjelent közleményében az ENSZ üdvözölte a tárgyalások újraindításának szándékát az úgynevezett “5+5” formátumban, ami alatt az értendő, hogy mindkét felet öt-öt magas rangú tisztségviselő képviseli a megbeszéléseken.

Líbiában az elmúlt hetekben heves harcok folytak a főváros, Tripoli környékén a fegyveres konfliktust pedig táplálták a külföldről érkező fegyverszállítmányok. Az ország keleti felét ellenőrzése alatt tartó, Halífa Haftar tábornok vezette Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) április 27-én indított offenzívát a főváros bevételére, ahol a nemzetközi közösség által elismert nemzeti egységkormány székel.

Az elmúlt hetekben a Törökország által támogatott iszlamista  erők  kiszorították az LNA-t több északnyugati térségből, és azokról a fővárosi területekről, ahol Haftar katonái korábban megvetették a lábukat.

Az Egyesült Arab Emírségek, Oroszország és Líbia által támogatott LNA azonban hétfőn közölte, hogy visszafoglalt egyes területeket.

A szembenálló felek tavaly kétszer is kötöttek tűzszüneti megállapodást, de az ágyúzás és a harcok folytatódtak. Az ENSZ február végén rendezett tárgyalássorozatot a polgárháború lezárásáról, de a párbeszéd Fájez esz-Szarrádzs miniszterelnök és Halífa Haftar képviselői nélkül zajlott le, és konkrét eredmény nélkül ért véget.

Néhány nappal később benyújtotta lemondását Haszán Szalame, az ENSZ líbiai különmegbízottja, és a Biztonsági Tanács pedig egyelőre nem választotta meg az utódját, ami tovább nehezíti a békeerőfeszítéseket. A harcok azóta sem értek véget, a külföldi beavatkozás pedig emelte a háború tétjét, miközben a szembenállókhoz egyre nagyobb teljesítményű fegyverek érkeztek. A múlt héten az Egyesült Államok és Oroszország legalább 14 vadászgépe érkezett az LNA közép-líbiai légi támaszpontjára.

MTI

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑