London helyett Törökországban költi pénzét az orosz elit
2022. 05. 23.
Jelentős mértékben emelkedett Törökországban az oroszok által megvásárolt ingatlanok száma.
Az oroszok váltak a török lakások első számú külföldi vásárlóivá, miután az eladási számok áprilisban 38.8%-os emelkedést mutattak. Korábban London számított a tehetős oroszok egyik fő célpontjának, ami már az ukrajnai háború előtt is sokakban ellenérzést váltott ki, ugyanis a helyi lakosok szerint az orosz oligarchák ingatlanfelvásárlásai az egész piacra árfelhajtó hatással voltak, így az átlagemberek számára is nehezebbé vált egy-egy ingatlan megszerzése -írta meg a Liner.hu.
Most úgy tűnik, találtak maguknak megfelelő alternatívát, ugyanis a török lakáseladások 38,8 százalékkal, 133 058 darabra emelkedtek áprilisban az előző év hasonló időszakához képest, a török statisztikai intézet pedig arra is rávilágított, hogy több mint kétszer annyi házat adtak el oroszoknak, mint egy hónappal korábban – jelentette a Reuters.
Mindez szám szerint úgy alakult, hogy míg márciusban mindössze 547 ingatlan került orosz nemzetiségű tulajdonoshoz, addig áprilisban már 1152-re ugrott ez a szám, szakértők szerint pedig ez a szám a következő hónapokban akár még tovább is növekedhet.
A tehetős oroszok most Törökországban és az Egyesült Arab Emírségekben lévő ingatlanokba öntik a pénzt, mivel pénzügyi menedéket keresnek, tartva attól, hogy Oroszország ukrajnai inváziója és a nyugati szankciók hátrányosan érintenék őket, számolt be róla több ingatlaközmetítéssel foglalkozó cég.