Cadmus fordítás Cadmus

Macron szerint rosszabb a helyzet Egyiptomban, mint Mubarak idején volt

2019. 01. 28.

Az emberi jogok helyzete Egyiptomban jelenleg rosszabb, mint az 2011-es arab tavasz idején megbuktatott Hoszni Mubarak elnöksége idején – mondta újságíróknak az egyiptomi látogatásán tartózkodó francia elnök.

Emmanuel Macron vasárnap közölte: úgy gondolja, hogy az egyiptomi értelmiség és civil szervezetek szigorúbbnak tartják a jelenlegi intézkedéseket Egyiptomban, mint a Mubarak-rezsim alatt.

Úgy fogalmazott: nem érti, hogyan lehet biztonsági okokra hivatkozva az elfogadhatónál és az indokoltnál jobban szigorítani az intézkedéseket egy olyan országban, amely az arab tavasz (az elnyomó rezsimek elleni térségbeli tüntetéssorozat) szívében volt, és kifejezte vágyát a szabadság iránt. Ez kezd ártalmas lenni Egyiptom számára – tette hozzá.

Abdel-Fattáh Al-Sisi egyiptomi elnök bírálói szerint a kormány megkülönböztetés nélkül lép fel minden másként gondolkozóval szemben, míg támogatói szerint ezekre az intézkedésekre szükség volt a Mubarak-rezsim bukása után forrongó Egyiptom stabilizációjához.

Az egyiptomi államfő az amerikai CBS televíziós csatornának egy nemrég adott interjújában tagadta, hogy Egyiptomban vannak politikai foglyok. Egy jogvédő szervezet ezzel szemben azt állítja, hogy mintegy 60 ezer disszidenst tartanak fogva az észak-afrikai országban.

A francia elnök megnyilvánulása jóval élesebb volt ahhoz képest, hogy 2017-ben még azt mondta: nem fogja kioktatni az egyiptomi elnököt a polgári szabadságjogokról – jegyezte meg a Reuters hírügynökség. Szíszi 2017-es párizsi látogatásakor Macron átadott neki egy listát olyan aktivistákról, akikről a francia elnök úgy gondolta, véget kell vetni fogva tartásuknak. Vasárnap azonban Macron azt mondta: a listán szereplő emberekből csak kettőt engedtek szabadon.

„Nemcsak politikai ellenfelek kerülnek börtönbe, hanem olyan emberek is, akik a hagyományos demokratikus szféra részeit képviselik, és nem jelentenek veszélyt a rezsimre” – mondta a francia elnök.

A Reuters szerint civil szervezetek nyomást gyakorolnak Macronra, hogy legyen keményebb Szíszivel, aki tavaly áprilisban nyerte el második elnöki mandátumát. A francia elnök fogadkozott is, hogy szókimondóbb lesz a vasárnap kezdődött háromnapos egyiptomi látogatása alatt, és az egyiptomi elnökön négyszemközt is számon fog kéri különböző eseteket.

Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑