Cadmus fordítás Cadmus

Nap képe: Macskákat küld robbantani az Iszlám Állam

2017. 02. 27.

Az ISIS ellen harcoló Iraki Népi Mobilizációs Egységek (Hasd Al-Shaabi) Twitter-oldalán jelent meg ez a fotó. A rajta szereplő macska hátára robbanóanyagot erősítettek az ISIS terroristái – áll a képaláírásban.

A főleg síita milíciákból álló iraki szervezet harcosai szerint a bázisukra küldték be a macskát az Iszlám Állam fegyveresei Moszul közelében. Már tavaly és tavalyelőtt is felröppentek hírek arról, hogy Fallúdzsa és Kobani ostrománál állatokat – köztük csirkéket és kecskéket – vetettek be hasonló módon az iszlamisták. A mostani képek valódiságát független forrás még nem igazolta.

A szombaton közölt fotók fura viszonyról árulkodnak a macskák és a dzsihádisták között. Az utóbbiak közösségi oldalain ugyanis tömegével vannak olyan képek, melyeken macskákkal játszanak vagy éppen gondoskodnak róluk. Sokan úgy gondolják: ezeket csak azért posztolták, hogy azokat is az ISIS-be édesgessék, akik idegenkednek a vérszomjas és kegyetlen szélsőségesekről kialakult képtől.

Az állatok bevetése a robbantásokhoz bizonyos fajta kétségbeesett elszántság jele is lehet az Iszlám Állam tagjai között. Ugyanakkor jól illeszkedik abba a vonalba, hogy bárhogyan is, de eljuttassák a bombákat oda, ahol az ellenség van – vagy éppen az ellenséges civilek. Az utóbbi időben több hír is érkezett arról, hogy mit sem sejtő gyerekekre vagy mentálisan beteg felnőttekre adnak robbanóanyaggal megtömött táskákat. A The New Arab című oldal szerint tavaly több száz öngyilkos autóbomba-merényletet is követtek el az ISIS tagjai, hogy megvédjék azokat a területeket, amelyek még a kezükön maradtak.

Orientalista.hu – Gladiator

Megosztom:

,




Back to Top ↑