Cadmus fordítás Cadmus

Maliban felrobbant egy tuareg parancsok autója

2016. 10. 11.

Autóba rejtett pokolgép ölt meg egy fontos tuareg katonai vezetőt Maliban szombaton. Egy delegáció tagjaként találkozott volna az ENSZ-hez tartozó és francia katonai parancsnokokkal. Szemtanúk szerint a robbanószerkezetet az autó belsejében rejtették el.

– Ő volt az utolsó a konvojban, épp telefonált. Amikor ideért, egészen közel voltam, és láttam a robbanást. Vezetés közben robbant fel. A szerkezet pedig bent volt az autóban, nem a kocsi alatt – mondta egy katonai parancsnok.

A merénylet egy ENSZ-bázistól mintegy 300 méterre történt az ország északi részén található Kidalban. A meggyilkolt katonai vezető három társával együtt itt tágyalt volna az országban kialakult egyre rosszabb biztonsági állapotokról.

Az ENSZ arra figyelmeztetett október 6-án, hogy a békefolyamat nem megfelelően alakul Maliban, és a békefenntartók küldetése is veszélybe kerülhet, mivel a békemegállapodást aláíró felek nem vesznek részt határozottan annak végrehajtásában. Elszórtan folytatódnak a harcok a 2015-ben, az ENSZ által felügyelt egyezmény ellenére is. Ismét felerősödött az egymással rivalizáló milíciák közti feszültség az országban.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑