Cadmus fordítás Cadmus

Már nem bírják sokáig a migránsok áradatát

2018. 08. 28.

Mióta Olaszország lezárta kikötőit a civil szervezetek hajói előtt, ismét mindennapossá váltak a határsértések Görögországban és Spanyolországban. Leszbosz helyi önkormányzata ismét bejelentette: nem bírja ellátni az újonnan érkezőket. Spanyolországban a legfrissebb adatok szerint egy év alatt 35 százalékkal nőtt a bevándorlók száma. Az M1-nek nyilatkozó szakértő szerint a madridi kormány sem bírja sokáig a migránsok ellátását.

Rendszeresen tartóztatják fel az illegális bevándorlókkal teli csónakokat a hatóságok az Égei-tengeren. Tömegek próbálnak valamelyik görög szigetre és így az Európai Unióba jutni.

A 2016-os EU–török menekültügyi megállapodás értelmében a török hatóságok visszaviszik Kis-Ázsiába az illegálisan a tengeren érkezőket, a megállapodás óta először azonban tavaly újra emelkedni kezdett a bevándorlók száma az Égei-tengeren. Sokaknak sikerül kijátszani a parti őrség éberségét, és eljutnak a görög szigetek valamelyikére.

A görög szigetvilágban jelenleg több mint 16 ezer bevándorló vár a továbbutazásra – másfélszer annyian, mint egy évvel ezelőtt. A múlt hónapban volt olyan nap, hogy 24 óra leforgása alatt több mint 240 bevándorló ért partot – közölte az M1 Híradója.

Egyre rosszabb a közbiztonság

A leszboszi Mória tábor Görögország egyik legnagyobb befogadó központja. A kerítésen túl több ezren élnek, sokkal többen, mint amennyien elférnének. A bevándorlók már sátrat vertek a közeli város utcáin. A helybéliek szerint a helyzet tarthatatlan, a közbiztonság egyre rosszabb.

A leszboszi önkormányzat évek óta hiába követeli az athéni kormánytól, hogy a menedékkérők egy részét szállítsák máshová, mert nem képesek ennyi embert ellátni. A helyi önkormányzat tájékoztatása szerint a Mória tábor körülbelül 2000 embert képes ellátni, most csaknem 5500-an élnek ott.

Erősödik a migrációs nyomás

A Földközi-tenger migrációs útvonalának nyugati csomópontjánál, Ceuta városánál a múlt héten több mint 110 szubszaharai bevándorló rohamozta meg a szöges kerítést és a határokat védő spanyol fegyvereseket. Másnap buszok indultak útnak a városból a szomszédos Marokkóba, az előző nap érkezett és azonnal kiutasított migránsokkal.

Az illegális határátlépés és a migrációs nyomás egyre erősebb Spanyolországon – jelentette ki Domonkos Endre, a Budapesti Gazdasági Egyetem Spanyolország-szakértője. Szerinte azért emelkedik drasztikusan a bevándorlók száma az országban, mert az olasz kormány kitiltotta az NGO-hajókat kikötőiből, így a migránsok most új útvonalakon próbálnak Európába jutni. Hozzátette, a spanyol gazdaság azonban nem fogja sokáig bírni a bevándorlás jelentette terheket.

Elmondta, folyamatosan mélyül a szakadék az európai döntéshozók között a bevándorláspolitika tekintetében, ami egyre élesebb vitákat szül egyrészről Olaszország és a V4-ek, másrészről a nyugat-európai liberális gondolkodású erők között.

Hirado.hu, M1

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑