Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Marawi város felszabadult – a terrorvezéreket megölték

2017. 10. 18.

Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök bejelentette kedden, hogy a hadsereg felszabadította Marawi várost az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezethez köthető lázadók uralma alól, de egy katonai szóvivő úgy nyilatkozott, hogy 20-30 lázadó – aki fogva tart mintegy 20 túszt – még tartja magát.

Duterte ellátogatott a városba, és katonák előtt beszélt. Kijelentette, hogy a harcnak vége, és itt az ideje, hogy csak a sebesültekkel foglalkozzanak, valamint hogy újraépítsék a 200 ezer lakosú, Mindanao szigetén lévő várost.

Restituto Padilla katonai szóvivő azonban hozzátette: bár a harcoknak nincs teljesen vége, a megmaradt 20-30 fanatikus harcos már nem jelent veszélyt. „Ők nem tudnak kijutni, de hozzájuk sem tud bejutni senki, egy megoldás maradt: megfojtani őket” – mondta.

Előző nap jelentették be, hogy a hadsereg katonái megölték a lázadók két megmaradt vezetőjét, Omarkhayam Mautét és Isnilon Hapilont. A műveletben 17 túszt szabadítottak ki.

Hapilon volt az Abu Sayyaf nevű Fülöp-szigeteki terrorszervezet egyik parancsnoka, az Iszlám Állam délkelet-ázsiai „emírje”, akit az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) a legkeresettebb terroristák között tartott számon. Az általa vezetett csoport felelős az országban elkövetett számos terrormerényletért és emberrablásért.

Marawiban május 23-án robbantak ki az összecsapások, amikor a kormányerők kísérletet tettek Hapilon őrizetbe vételére. Marawi egyes részeit elfoglalta a Maute nevű csoport – amely egyik alapítója Omarkhayam Maute volt – Duterte államfő pedig szükségállapotot hirdetett ki Mindanao szigetén. A marawi erőszakcselekményekben több mint ezer ember halt meg, köztük 753 feltételezett szélsőséges fegyveres, valamint a kormányhadsereg 155 katonája. Mintegy félmillió ember kényszerült elhagyni lakhelyét a városban és környékén.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑