Cadmus fordítás Cadmus

Máris Izrael kedvében járna Trump

2016. 12. 13.

A megválasztott amerikai elnök áthelyezné Jeruzsálembe az amerikai nagykövetséget.

A Trump-kormányzat egyik fő külpolitikai feladata lesz az izraeli amerikai nagykövetség áthelyezése Tel-Avivból Jeruzsálembe – mondta Kellyanne Conway, Donald Trump volt kampánymenedzsere és jelenlegi tanácsadója.

Mint ismert, az ENSZ nem ismeri el Jeruzsálemet Izrael Állam fővárosaként, ezért nagykövetségeiket a különböző országok Tel-Avivban, vagy Tel-Aviv környékén működtetik. A korábbi amerikai elnökök egyike sem kívánt változtatni ezen, még akkor sem, ha választási kampányaikban megpendítették az amerikai nagykövetség esetleges áthelyezésének lehetőségét. Kellyanne Conway most megkérdőjelezte e politika helyességét, s azt hangsúlyozta, hogy ennek már régen meg kellett volna változnia.

“Ez olyasmi, amit barátaink Izraelben nagyra becsülnének és a zsidó amerikaiak jó része is szívesen látna” – mondta Conway.

Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök vasárnap este, a CBS televízió “60 perc” című műsorának rendkívül derülátó interjút adott, kifejtve, hogy ez az optimizmus az amerikai választási eredmények nyomán alakult ki benne.

A Jeruzsálemben készült interjúban azt fejtegette, hogy Izrael soha nem érezte magát nagyobb biztonságban és kevésbé elszigeteltnek, mint most. Kijelentette: “Nagyon jól ismerem Donald Trumpot.

Úgy gondolom: nyilvánvaló, hogy támogatja Izraelt. Netanyahu szerint Trump nagyon meleg érzésekkel viseltetik a zsidó állam és a zsidó nép iránt, ez nem is kérdéses.

Orientalista.hu – MTI nyomán

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑