Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

May és Merkel kiáll az iráni nukleáris megállpodás mellett

2017. 10. 16.

Nagy-Britannia és Németország továbbra is kiáll az iráni nukleáris fejlesztési programról kötött többhatalmi megállapodás mellett – közölte vasárnap a londoni miniszterelnöki hivatal, miután Theresa May brit kormányfő és Angela Merkel német kancellár telefonos egyeztetést tartott a kérdésről.

Donald Trump amerikai elnöknek vasárnapig kellett volna aláírnia a háromhavonta esedékes igazolást arról, hogy Irán betartja a szerződésben foglaltakat, Trump azonban már pénteken bejelentette, hogy nem hajlandó aláírni az új igazolást.

Az amerikai elnök nem mondta ugyan fel a Teheránnal kötött egyezményt, de elutasította annak jelenlegi formáját, arra hivatkozva, hogy Irán nem tartja be a megállapodás „szellemiségét”. Trump felhatalmazta az amerikai pénzügyminisztériumot, hogy léptessen életbe újabb szigorú szankciókat Teheránnal szemben.

A Downing Street szóvivőjének tájékoztatása szerint Theresa May és Angela Merkel vasárnap telefonos megbeszélést tartott Trump döntéséről, és egyetértettek abban, hogy Nagy-Britannia és Németország továbbra is szilárd elkötelezettséggel kiáll az iráni nukleáris megállapodás fenntartása mellett.

A brit miniszterelnök és a német kancellár egyetértett abban is, hogy a nemzetközi közösségnek együttes fellépéssel kell szembeszállnia a térséget destabilizáló iráni tevékenységgel, és együttesen kell megoldást találni a ballisztikus rakéták fejlesztésére irányuló iráni program keltette aggályokra.

May és Merkel megállapodott arról, hogy e kérdéseket a jövő héten esedékes brüsszeli EU-csúcs is megvitatja – közölte a londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője.

Trump bejelentése óta ez a második európai többhatalmi állásfoglalás az iráni atomprogram ügyében.
Az amerikai elnök pénteki döntése után néhány órával a brit, a német és a francia kormány közös közleményben tudatta: továbbra is elkötelezetten vallja, hogy az Iránnal kötött egyezményt az összes aláíró országnak maradéktalanul végre kell hajtania, mert ezt diktálja az érintett hatalmak közös nemzetbiztonsági érdeke.

A Downing Street által péntek este ismertetett közös deklaráció szerint az iráni nukleáris egyezmény tizenhárom évi diplomáciai munka eredménye, és megkötése jelentős lépés volt annak megakadályozására, hogy Irán a nukleáris fejlesztési programot katonai célok szolgálatába állítsa.

A brit, a német és a francia kormány a közös közleményben felhívta a figyelmet arra, hogy az egyezményt az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag elfogadott határozatban hagyta jóvá, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség pedig hosszú távú megfigyelési programja alapján ismételten igazolta, hogy Irán eleget tesz az egyezményben foglaltaknak.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑