Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Még nem kapták el a szilveszteri molesztálók többségét

2016. 07. 12.

Több mint 2000 tettese lehet a Németországban szilveszterkor többnyire észak-afrikai férfiak által nők ellen elkövetett zaklatásoknak és rablásoknak, de eddig csupán 120 gyanúsított ellen sikerült eljárást indítani és mindössze 4 embert ítéltek el szexuális bűncselekmény miatt – írta hétfőn a Süddeutsche Zeitung című német lap a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) kimutatása alapján.

A BKA a szilveszteri támadásokról készített jelentésének tervezetében azt írta, hogy több mint 1200 nő ellen követtek el szexuális bűncselekményt szilveszter éjjel nagyvárosok közterein, az elkövetők száma pedig meghaladhatja a kétezret.

Azonban csak 120 feltételezett elkövetőt sikerült azonosítani és eljárás alá vonni. Azzal is számolni kell, hogy számos esetet már nem lehet feltárni – mondta Holger Münch, a BKA elnöke a Südduetsche Zeitungnak.

A müncheni lap és két regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) közös tényfeltáró munkacsoportjának összeállítása szerint a BKA minden lehetséges adatot összegyűjtött a szilveszteri molesztálásokról, mert az esetek a bűncselekmények Németországban új típusát képviselik

Orientalista.hu 

Megosztom:

,




Back to Top ↑