Cadmus fordítás Cadmus

Megegyezett egymással Líbia négy legnagyobb frakciója

2018. 05. 31.

A négy legnagyobb líbiai frakció vezetői megegyeztek Párizsban arról, hogy “békés és igazságos” választásokat tartanak a darabjaira hullott, hadurak és rivális csoportok által uralt országban december tizedikén.

“Már önmagában pozitív, hogy a legnagyobb pártok részt vesznek ezen a tanácskozáson. Minden párt különböző formában, de beleegyezett, hogy parlamenti választások legyenek december tizedikén.”

mondta az ország ENSZ által támogatott miniszterelnöke, Fajez al-Szarradzs.

A találkozó része az ENSZ által szorgalmazott békefolyamatnak, azon valamennyi érdekelt szereplő részt vett. A francia elnök, Emanuelle Macron aktív szerepet vállalt a közvetítésben.

“Először fordult elő, hogy ezek a vezetők, akik közül többen kölcsönösen vitatják egymás legitimitását, összeültek, elhatározták, hogy együtt fognak dolgozni, és beleegyezésüket adták egy közös nyilatkozathoz” – mondta a francia elnök.

A megszövegezett nyilatkozat a párhuzamos intézmények kivezetését is tartalmazza – a dokumentumot a vezetők nem írták alá, de elvi beleegyezésüket adták annak tartalmára.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑