Megkezdődött az oltókampány Afganisztánban

Megkezdődött kedden a koronavírus elleni oltókampány Afganisztánban, elsőként egy ismert újságírónő kapta meg a vakcinát.

Az oltások ceremoniális elindításánál jelen volt Asraf Gáni afgán elnök is, aki arról beszélt, hogy a sajtó munkatársait Afganisztánban folyton fenyegetik azok, akik el akarják őket hallgattatni. Az elsőként beoltott újságírónő, Anisza

Sahíd tavaly a koronavírus-járványról tudósított, munkájáért kitüntetést is kapott. Az újságírónő után egy orvosnő és a biztonsági erők két tagja kapta meg az oltást.

Afganisztánban a brit-svéd AstraZeneca gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett, Indiában előállított oltóanyagot használják. Február elején kaptak 500 ezer – azaz 250 ezer ember beoltására elegendő – dózist. Első körben az egészségügyi dolgozókat és a biztonsági erők tagjait oltják be.

A koronavírus-járvány következtében mintegy 2400 ember halt meg Afganisztánban, a világ egyik legszegényebb országában, és 55 ezren kapták el igazoltan a vírust. A fertőződések valódi száma feltehetően ennél magasabb, mert nemzetközi összehasonlításban jóval kevesebb tesztet végeztek.

MTI

Sharing is caring!

, , ,




Back to Top ↑