2019. 08. 28.

Megkezdődött az orosz légvédelmi rendszer leszállításának második üteme Törökországban

Megkezdődött kedden az Sz-400-as orosz légvédelmi rendszer Törökországba szállításának második üteme – közölte a török védelmi minisztérium.

A beszámoló szerint nagyjából egy hónapon át érkeznek majd az újabb orosz teherszállító repülőgépek az Ankara külterületén fekvő Mürted légitámaszpontra a rakétavédelmi rendszer alkatrészeivel. A tárca egyúttal emlékeztetett: a leszállítás első üteme július 12. és 25. között lezárult.

Az Oroszország és a NATO-tag Törökország közötti üzlet az utóbbi hónapokban egyre feszültebbé tette a török-amerikai viszonyt, miután Washington attól tart, hogy az orosz technológia valódi célja adatgyűjtés a NATO katonai képességeiről. Az amerikai elnöki hivatal júliusban leszögezte: az orosz légvédelmi ütegek vásárlása lehetetlenné teszi Ankara további részvételét az amerikai F-35-ös vadászbombázó repülőgépek fejlesztési programjában.

Később Ellen Lord, az amerikai védelmi minisztérium államtitkára azt mondta: az Egyesült Államok, valamint az F-35-ös program többi partnerországa egyetért abban, hogy kezdeményezni kell Törökország kizárását. A Pentagon korábban azt is kilátásba helyezte, hogy Washington felbontja az F-35-ösök eladására vonatkozó török-amerikai megállapodást.

A török védelmi tárca egyoldalúnak és igazságtalannak nevezte a kizárást célzó döntést, hangsúlyozva, hogy a lépés negatív hatással lesz a NATO erejére.

Ezt követően a vadászbombázó képzési programjában részt vevő török pilóták és a harci repülőgéppel kapcsolatban álló török személyzet július végén és augusztus elején hazatért az Egyesült Államokból.

A fejlett technológia exportjára szakosodott Rosztyeh orosz állami vállalat vezetője, Szergej Csermezov július közepén már jelezte: Oroszország kész Szu-35-ös vadászgépeket szállítani Törökországnak, ha Ankara érdeklődést mutat eziránt.
Recep Tayyip Erdogan török és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában részt vett egy légi bemutatón, ahol a török államfő szemügyre vette az F-35-öshöz hasonlóan ötödik generációs, szintén fejlesztés alatt álló orosz vadászbombázót, a Szu-57-est is.

A 400 kilométeres hatótávolságú Sz-400-as rakétarendszer beszerzéséről szóló török-orosz egyezményt 2017. április 11-én írták alá. Ankara négy légvédelmi egység beszerzését határozta el, 2,5 milliárd dollárért. Törökország a foglalót már kifizette, és elköltötte a rakétarendszer vásárlására kapott hitelt is. Egyelőre nem ismert, hogy a török hadsereg hova telepíti az orosz fegyvereket.

MTI, Hirado.hu

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑