Cadmus fordítás Cadmus

Megkezdte kampányát egy ellenzéki elnökjelölt Egyiptomban

2017. 11. 07.

Hálid Ali korábban beperelte a kormányt két sziget Szaúd-Arábiának történt eladása miatt.

Bejelentette indulását a jövő évi egyiptomi elnökválasztáson Hálid Ali emberi jogi ügyvéd, az egyiptomi ellenzék vezető alakja.

Ő az első, aki Abdel-Fattah Al-Sisi elnök kihívójaként a ringbe száll. Sajtótájékoztatóján Hálid Ali az emberi jogok elnyomásával vádolta a jelenlegi államfőt és azzal, hogy ő az oka az ország rossz gazdasági helyzetének.

“Természetesen arra számítunk, hogy a kormányzat az elnyomás és zsarnokság különféle formáit fogja mutatni. Mégis kiállunk a nép elé” – mondta sajtótájékoztatóján Hálid Ali, akinek szórólapjait állítása szerint máris lefoglalta a rendőrség.

Hálid Ali már 2012-ben is indult az elnökségért. Szélesebb körű ismertséget idén szerzett, azzal, hogy beperelte a kormányt két vörös-tengeri sziget Szaúd-Arábiának történt eladása miatt. Ali megnyerte a pert, a parlament azonban ennek ellenére jóváhagyta a két ország közötti megállapodást a területek átadásáról.

A korábbi tábornok, A-Sisi 2014-ben került hatalomra Egyiptomban, azután, hogy az előző elnököt, a Muzulmán Testvériség nevű iszlamista szervezet által támogatott Mohamed Murszit katonai puccsal eltávolították a hatalomból.

Sisit széles körben bírálják az emberi jogok súlyos csorbítása miatt, egyes külföldi partnerei azonban a stabilitás zálogának tartják Egyiptomban.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑