Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Megölhették az Iszlám Állam vezetőjét

2017. 06. 11.

A szíriai állami televízió híradása szerint légicsapásban életét vesztette az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi – írta vasárnap a The Daily Mail című brit újság honlapján.

A lap megjegyzi, nem ez az első eset, hogy a világ legkeresettebb terroristájának halálhírét keltik, és a mostani hírt is kétkedéssel fogadta sok szakértő.

A szíriai tévé híradása szerint Bagdadi a kormányerők által ostromlott szíriai Rakkában halt meg légicsapásban. A Raqqa24 szíriai aktivista szervezet hírt adott egy szombati rakkai légicsapásról, amelynek hét civil áldozata volt, de nem tett említést Bagdadiról.

Az Iszlám Állam szócsövének tekintett Aamak hírügynökség nem erősítette meg a vezető halálhírét.

A gyűlöletbeszédeiről ismert hitszónok és terroristavezér fejére 25 millió dolláros vérdíjat tűztek ki. Korábban tartotta magát az a híresztelés, hogy Bagdadi az iraki kormányerők által ostromlott észak-iraki Moszul körüli sivatagos területen bujkál, de hírszerző szolgálatok szerint már elmenekült onnan, és feltehetően megpróbál eljutni a “kalifátus” szíriai székvárosában, Rakkába.

Az idén januárban olyan hírek kaptak lábra, hogy Bagdadi súlyosan megsebesült egy észak-iraki légicsapásban.

A Pentagon tavaly decemberben közölte, hogy Bagdadi valószínűleg él, holott az amerikaiak vezette koalíció többször megpróbálta őt kiiktatni.

“Úgy gondoljuk, hogy Bagdadi életben van, és még mindig ő vezeti az Iszlám Államot. Mi természetesen minden megteszünk, hogy lenyomozzuk mozgását” – közölte a CNN hírtelevízióval Peter Cook Pentagon-szóvivő.

Az iraki kormány adatai szerint Abu Bakr al-Bagdadi 1971-ben született az iraki Szamarrában. Feltehetően Irak 2003-as amerikai inváziója után csatlakozott az iszlamistákhoz, és egy ideig amerikai katonai börtönben is volt.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑