Cadmus fordítás Cadmus

Megöltek egy ellenzéki újságírót Szaúd-Arábiában, ezért visszamondták a legnagyobb újságok a részvételt egy nagy szaúdi konferencián

2018. 10. 12.

Lemondta részvételét a CNN amerikai hírtelevízió és a Financial Times című brit napilap is pénteken az október végén Rijádban tartandó Saudi Future Investment Initiative nevű befektetési konferencián Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró feltételezett meggyilkolásával összefüggésben.

Az ügy miatt már a The New York Times, az Uber, a Viacom és a Huffington Post is lemondta részvételét a – davosi Világgazdasági Fórum nyomán sivatagi Davosnak is nevezett – rendezvényen, amelynek célja az üzleti és az innovációs szféra vezetőinek összekapcsolása.

Dzsamál Hasogdzsinak azt követően veszett nyoma, hogy október 2-án besétált hazájának isztambuli konzulátusára, hogy közelgő esküvőjéhez beszerezze a hivatalos dokumentumokat. A The Washington Post című amerikai napilap – amelynek a szaúdi újságíró is munkatársa volt – azt közölte csütörtök este internetes oldalán, hogy a tudomására jutott hang- és videofelvételek szerint Hasogdzsit meggyilkolták a konzulátus épületében.

A több médiavállalat visszalépéséről megjelent hírekre reagálva Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter egy tv-interjúban azt mondta: ezen a ponton még úgy tervezi, hogy részt vesz és megtartja előadását a rijádi konferencián október 23. és 25. között, de megvizsgálja a dolgot, ha új információk jelennek meg az ügyben. Hozzátette: ő maga közvetlenül nem beszélt szaúdi tisztségviselőkkel, de mások az amerikai kormányból kapcsolatban vannak Rijáddal.

Richard Branson brit milliárdos bejelentette, hogy felfüggeszti Szaúd-Arábiához kötődő üzleti kapcsolatait, és egyelőre – a Hasogdzsi-ügyben folyó nyomozás lezárultáig – leállítja irányítói tevékenységét két szaúdi idegenforgalmi projektben. A Virgin-birodalom élén álló üzletember továbbá ideiglenesen felfüggeszti azokat a tárgyalásokat is, amelyeket a Virgin Galactic és a Virgin Orbit űrkutatási vállalatokba való esetleges szaúdi beruházásról kezdtek.

Ha igaznak bizonyulnak a hírek Dzsamál Hasogdzsi törökországi eltűnésével kapcsolatban, akkor az nyilvánvalóan megváltoztatja azt, hogy mi, a nyugati világban mennyire köthetünk üzleteket a szaúdi kormánnyal – közölte Branson.

24.hu

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑