Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Megtorló török légicsapás az ISIS ellen

2016. 04. 08.

A török hadsereg az Iszlám Állam dzsihadista szervezet észak-szíriai hadállásai ellen intézett légicsapást csütörtökön, válaszul a szélsőségesek rakétatámadásaira.

A Dogan török hírügynökség szerint az iszlamisták által uralt szíriai területekről helyi idő szerint reggel 9 körül legalább két rakétát lőttek ki a török-szíriai határon fekvő törökországi Kilisre, a támadásban hárman megsebesültek. Az egyik lövedék egy közút mellett csapódott be, a másik a városközpont egyik házát találta el. Egyes források szerint ebben két szíriai menekült élt.

A hatóságok elrendelték az érintett területek lezárását, és bezáratták a helyi oktatási intézményeket is.

Kilis hetek óta a szélsőségesek támadásainak célpontja: a január 18-ai és a március 8-ai csapások négy emberrel végeztek. A török kormány rendszeresen megtorolja az Iszlám Állam hasonló akcióit, mivel a dzsihadistákra nem vonatkozik a február 27-én életbe lépett szíriai fegyvernyugvási egyezmény.

Ahmet Davutoglu török kormányfő keddi közlése szerint Angela Merkel német kancellár a jövő szombaton ellátogat Kilisbe, ahol egy hatalmas menekülttábor üzemel.

Eközben a török légierő vadászrepülői bombázták a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) észak-iraki búvóhelyeit – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség csütörtökön.

Tavaly júliusban felbomlott a két éve tartó tűzszünet Ankara és a kurd felkelők között. Azóta a főként Délkelet-Törökországban zajló harcokban több ezer lázadó és a hadsereg több száz katonája vesztette életét.

A PKK 1984 óta folytat fegyveres harcot a kurd függetlenségért, a konfliktus eddig körülbelül 40 ezer halálos áldozatot követelt.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑