Cadmus fordítás Cadmus

Merényleteket hiúsíthattak meg Iránban

2016. 10. 14.

Irán meghiúsított több olyan pokolgépes merényletet, amelyet az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet a síiták gyászidőszakának, az asúrának az ünnepségein akart végrehajtani az országban – jelentette csütörtökön az állami média.

Letartóztattak több külföldi állampolgárt, akiknél összesen mintegy száz kilogrammnyi robbanószert találtak – idézték a médiumok Mahmúd Alávi hírszerzési minisztert.

A gyanúsítottak a déli Farsz tartományban akarták elkövetni a merényleteket – tette hozzá. A miniszter nem mondta ki az Iszlám Állam nevét, a gyanúsítottakat „hitehagyó terroristáknak” nevezte, amivel a szélsőséges szunnita muzulmánokat – mint például az IÁ tagjait – szokta illetni az iráni vezetés. Az ügyről több részlet egyelőre nem vált ismertté.

Irán Szíriában és Irakban is segíti az Iszlám Állam ellen harcoló, síitákból álló erőket. A teheráni bejelentések szerint az utóbbi hónapokban egyre több támadást kíséreltek meg szélsőségesek Iránban, de állítólag ezeket meghiúsították.

Az Ashura a síiták egyik legfontosabb ünnepe, amelyen Mohamed próféta unokája, Huszein imám halálának évfordulójáról emlékeznek meg.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑