Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Merkel a migrációs válságról tárgyal Afrikában

2016. 10. 10.

A katonai támogatás mellett fejlesztési segélyeket is szükséges nyújtani Malinak – hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár vasárnap Bamakóban, a migrációs válság kezelésére összpontosító afrikai körútjának első állomásán.

Merkel, akinek országa részt vesz az ENSZ mali békefenntartó missziójában (Minusma), és a mali hadsereg kiképzésével megbízott európai missziót is vezeti (EUTM), hétfőn Nigerbe utazik tovább, ahol Németország katonai bázist készül építeni a Minusma támogatására, kedden pedig Etiópiába, ahol fogadják őt az Afrikai Unió székhelyén.

“Fontos számunkra, hogy egyfajta összhangot teremtsünk a fejlesztési téren való együttműködésünk és az általunk nyújtott katonai támogatás között” – jelentette ki a német kancellár a mali elnökkel, Ibrahim Boubacar Keitával folytatott megbeszélése után.

“A katonák egyedül nem tudják elhozni a békét és a biztonságot” – fűzte hozzá, egyúttal szorgalmazta a 2015 májusában aláírt mali békemegállapodás teljes végrehajtását, és nagyon rossznak nevezte az ország északi, szaharai részén uralkodó helyzetet.

A migrációs válság témájára áttérve a német kancellár fontosnak nevezte, hogy Afrikai ne veszítse el “legjobb koponyáit”.

Vendéglátója, Ibrahim Boubacar Keita azt bizonygatta, hogy országa lépéseket tesz az Európába tartó migránsáradat csökkentésére, és szívén viseli, hogy európai barátaival együtt megtalálja “a megfelelő megoldásokat”.

A Maliban állomásozó német katonákkal tartott bamakói találkozóján Angela Merkel egyebek közt az egységes és egyedüli mali hadsereg megteremtésének szükségességéről beszélt, és hangsúlyozta, hogy ebbe a fegyveres erőbe a függetlenségre törekvő északi országrész lakosságának tagjait is integrálni kell. Szavaival nyilvánvalóan tuaregek által uralt volt lázadó erőkre utalt.

Az elmúlt hónapokban feszültebbé vált a helyzet Mali északi és középső részén, ami miatt megnövekedett az országból menekülők száma. A mali hatóságok 2017. március 29-ig meghosszabbították az ország területén érvényben lévő rendkívüli állapotot.

Mali északi részét 2012 márciusában iszlamista lázadók szállták meg. Francia vezetésű hadművelettel sikerült visszaszorítani őket, de a fegyveres konfliktus nem szűnt meg teljesen, és a térségben maradt francia csapatok az ENSZ-erőkkel szövetségben azóta is próbálják stabilizálni az országot.

Mali kormánya békeszerződést írt alá tavaly a felkelőkkel, de ez nem akadályozza meg a Burkina Fasóban és Elefántcsontparton is aktív iszlamista fegyvereseket abban, hogy időről időre támadásokat hajtsanak végre.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑