2017. 10. 22.

Mig­ránsok tartják el­len­őr­zés alatt Ber­lin egy ré­szét

A ne­gye­det már arab nagy­csa­lá­dok irá­nyít­ják. Még a szoc­dem pol­gár­mes­ter­nek is elege lett be­lő­lük.

A bűncselekményeknek már a 37 százalékát bevándorlók követték el Berlinben tavaly – írta meg szeptemberben a 888.hu.

A migránsok hétszer több bűncselekményt követtek el mint a németek. Az erőszakos bűncselekmények esetében ez az arány 15-szörös.

A városon belül Neunkölln kerületben a legrosszabb a helyzet. Olyannyira, hogy ezt még a szocdem polgármesternő, Franziska Giffey is megelégelte– írta a Focus.de.

Körülbelül ezer migráns tartja kezében az ember- és drogkereskedelmet, a prostitúciót, az illegális szerencsejátékot és az erőszakos bűncselekményeket. Ezen belül tíz arab nagycsaládé a vezetőszerep – írta a lap.

Október közepétől három, a szervezett bűnözésre szakosodott nyomozó is segíti a kerületi ügyészség és bíróság munkáját. Razziákat is elrendeltek, amelyek során 80 bevándorlónál tartottak vizsgálatot. Kettőt letartóztattak, egy kutya egy játszótéren 20 csomagnyi drogot talált, a rendőrök pedig lopott autókat és lopott kerékpárokat is lefoglaltak.

Habár ez csak csepp volt a tengerben, az önkormányzat Die Linke pártjának (szélsőbaloldali) frakciója bírálta az akciót, a berlini rendőrszakszervezet szóvivője pedig azt hangoztatta, hogy Berlinben nincsenek no-go zónák, “mert az emberek mindenhol megbíznak a rendőrökben.”

Orientalista.hu – Ripost

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑