Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Milliárdokat keresnek a menekülteken

2017. 06. 01.

Az embercsempészek évente mintegy 35 milliárd dollárt keresnek a menekültválságon, ez pedig a fegyver- és kábítószer kereskedelmet követően a harmadik legjövedelmezőbb tevékenységet jelenti a bűnözők számára – mondta William Lacy Swing, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) főigazgatója a Reuters hírügynökségnek adott szerdai interjújában.

A pénz legnagyobb részét az embercsempészek azoktól zsebelik be, akik a Földközi-tengeren keresztül akarnak hazájuk nyomorúságos állapotai elől elmenekülni. Az idén már mintegy 1700 menekült vesztette életét a veszélyes tengeri átkelés közben, tavaly hozzávetőleg 5000, 2015-ben pedig 3700 halálos áldozat volt, akikről egyáltalán tudomást szereztek – tette hozzá.

“Mennyi holttest sodródhat a Földközi-tengeren, vagy van elásva a Szahara homokjában?” – kérdezte Swing. ”Ez egy tragédia, és ezért próbáljuk a migránsokat óva inteni az embercsempészektől. Hiszen ők jelentik az igazán nagy problémát. Évente 35 milliárd dollárról van szó, és tudjuk, hogy sokat keresnek a Földközi-tengeren” – hangsúlyozta Swing.

Az észak-afrikai Líbia vált az Európa felé tartó migránsok egyik legfontosabb tranzitországává, ahol Moammer Kadhafi diktátor 2011-es meggyilkolása óta gyakorlatilag teljes a káosz, az állami fenntartású menekülttáborokban pedig borzalmas állapotok uralkodnak a szemtanúk beszámolói szerint.
Swing sürgette a kormányokat, hogy a migrációt kiváltó okok kezelésére összpontosítsanak, vagyis a konfliktusokra, ivóvízhiányra, valamint a gazdag és szegény országok közötti hatalmas különbségekre.

Ugyanakkor az IOM főigazgatója leszögezte: “a migráció nem egy megoldandó ügy, hanem az emberi valóság része, amelyet felügyelni és igazgatni kell”.

A menekültügyi válságot Európában emellett egy eddig soha nem tapasztalt, migránsok elleni irányuló közhangulattal mélyült el – panaszolta az IOM-főigazgató. Hozzátette: mindezt olyan feltételezések szítják, hogy a menekültekkel terroristák is érkeznek Európába. Ugyanakkor szerinte a történelem során a migrációnak túlnyomóan pozitív hatásai voltak.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑