2018. 08. 18.

Mit leplez Törökország a lelkész-válsággal?

Törökország válaszolni fog az esetleges újabb amerikai szankciókra, ahogy azt korábban is tette a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályozásaival összhangban – idézte az Anadolu török hírügynökség Ruhsar Pekcan török kereskedelmi minisztert.

Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter csütörtökön azzal fenyegetett, hogy az Egyesült Államok még erőteljesebb büntető intézkedéseket szabhat ki Törökországra, ha nem bocsátja mielőbb szabadon a két éve fogva tartott Andrew Brunson amerikai lelkipásztort – írta az MTI-re hivatkozva a Portfolio.

Brunsont kémkedés és terrorizmus vádjával tartják vizsgálati fogságban. Egy török fellebbviteli bíróság pénteken elutasította, hogy Brunsont elengedjék a házi őrizetből. Ügyvédje, Cem Halavurt jelezte, hogy két héten belül újra fellebbez a döntés ellen.

Ankara az igazságszolgáltatás függetlenségére hivatkozik Brunson ügyében. Recep Tayyip Erdogan török elnök tavaly maga javasolta, hogy a lelkipásztort cseréljék ki Fethullah Gülen Egyesült Államokban élő török hitszónokkal. Erdogan azzal vádolja Gülen, hogy ő áll a 2016-os sikertelen puccskísérlet mögött.

Eközben Kemal Kilicdaroglu, a legnagyobb ellenzéki tömörülésnek számító Köztársasági Néppárt (CHP) vezetője Erdogant tette felelőssé a török-amerikai viszony elmérgesedéséért és a valutaválságért. Brunson ügyében sem Donald Trump, sem Erdogan nem enged álláspontjából – mondta az ellenzéki politikus pénteken a Hürriyet című török napilapnak. Ennek levét a török nép issza meg – tette hozzá. Kilicdaroglu szerint a kormánynak vissza kellene térnie a diplomáciához.

A politikus úgy véli, hogy már a viszály elmérgesedése előtt láthatóak voltak egy közelgő gazdasági válság jelei, ami Erdogan előtt sem volt titok. Ezért tartotta meg idén az eredetileg 2019 novemberére tervezett parlamenti és elnökválasztást. “A kormány hozzá nem értését és szűk látókörűségét akarja leplezni a lelkész-válsággal” – vélekedett.

Napi.hu

, , , ,




Back to Top ↑