– Modi első alkalommal találkozott Dzsammu és Kasmír vezetőivel, mióta a területek elveszítették autonómiájukat
2021. 06. 24.
Narendra Modi indiai miniszterelnök első alkalommal találkozott Dzsammu és Kasmír vezetőivel csütörtökön, mióta a két terület 2019 augusztusában elveszítette autonóm státusztát.
A személyes találkozón regionális és országos pártok képviselői, illetve a területek korábbi főminiszterei is részt vettek. A találkozón részt vevő négy egykori főminiszterből hárman korábban börtönbe kerültek több ezer tüntetővel együtt, akik a muszlim többségű területek különleges alkotmányos státuszának a megvonása tiltakoztak.
A tanácskozásról nem derültek ki részletek, de szakértők szerint a mostani találkozó kísérlet lehet arra, hogy a regionális vezetőket bevonják a területek önrendelkezéséről tartandó szavazási folyamatba.
A találkozóval kapcsolatban hírügynökségek felidézték, hogy India és Pakisztán februárban megerősítette a vitatott kasmíri határra vonatkozó 2003-as tűzszüneti egyezményt.
A 2019 október végén hatályba lépett rendelkezés értelmében a korábban saját alkotmánnyal rendelkező államokat, két, központilag irányított területre oszlották fel. Narendra Modi akkori indoklása szerint a két terület szorosabb integrációja, illetve felvirágoztatása érdekében, de okként szerepelt a szélsőségek megfékezése is.
A kasmíriak azonban azt gyanítják, hogy ennek valódi célja elsősorban a lakosság demográfiai és kulturális összetételének megváltoztatása. A indiai kormányzat döntése ellen tömeges tiltakozások kezdődtek. A hatóságok keményen felléptek a tüntetők ellen, valamint egy időre kijárási tilalmat is bevezettek, és akadályozták a távközlési szolgáltatásokat is.
A vitatott hovatartozású, himalájai Kasmíron három ország, India, Pakisztán és – kis részben – Kína osztozik. India és Pakisztán 1947-es függetlenné válása után rögtön Kasmír birtoklásáért háború robbant ki, majd később továbbiak. Az elsőt lezáró tűzszünet után Újdelhi azt ígérte, hogy az ellenőrzése alatt álló területen az ENSZ által felügyelt népszavazást tart Kasmír önrendelkezéséről, de ez eddig még nem történt meg.
MTI