Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Mogherini bízik Demirtas szabadon bocsátásában

2018. 11. 24.

Az Európai Unió kül – és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön Ankarában reményét fejezte ki, hogy hamarosan szabadlábra helyezik a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) fogva tartott volt társelnökét – Federica Mogherini a török külügyminiszterrel és Johannes Hahn uniós bővítési tárgyalásokért felelős biztossal tartott sajtótájékoztatón leszögezte: az ügyben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) döntése érvényes, Törökországnak aszerint kell eljárnia.

Ankarának az emberi jogokat illetően be kell tartania az Európa Tanács előírásait – hangsúlyozta Mogherini. Az EJEB kedden azért marasztalta el Törökországot, mert a török hatóságok több ponton is megsértették Demirtas jogait, akinek előzetes letartóztatása „kétségtelenül a politikai pluralizmus elfojtását” célozza. A török vezetés azt állítja, hogy a HDP a terrorszervezetként nyilvántartott szeparatista Kurdisztáni Munkáspárt politikai szárnya. A HDP ezt tagadja. Mogherini egyúttal jelezte aggodalmát török egyetemi tanárok múlt pénteki őrizetbe vétele miatt, Hahn pedig a továbbra is előzetes letartóztatásban tartott újságírók nagy száma miatt fejezte ki rosszallását az ankarai tárgyalást követően.

Mogherini rámutatott: az Európai Uniónak erős Törökországra van szüksége, egy olyan demokratikus országra, amely a jogállamon alapul. Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője mindazonáltal stratégiai partnerének nevezte Törökországot, és jelezte: december elején ismét összeülnek Mevlüt Cavusogluval. Hahn közölte: dolgoznak azon, hogy meggyőzzenek néhány uniós tagállamot Törökország schengeni vízummentességével és a vámunió fejlesztésével kapcsolatban. Ugyanakkor felhívta a figyelmet: ezeknek is megvannak azonban feltételei. Az pedig, hogy a csatlakozási tárgyalásokat illetően újabb fejezeteket nyissunk meg, jelenleg nem jön szóba – nyomatékosította.

Cavusoglu erre vonatkozóan hangoztatta: Ankara célja továbbra is a teljes jogú uniós tagság. Egyúttal arra intette Brüsszelt, hogy ne gördítsen „politikai akadályt” Ankara elé. A kirekesztő, Törökország uniós tagjelöltségét tagadó nyilatkozatoknak nincs haszna – fogalmazott. Ezek nemcsak Törökország, hanem az Európai Unió növekedését, jólétét és politikai stabilitását is korlátozzák – vélekedett, és hozzátette: „az EU-nak ki kell nyitnia azokat a kapukat, amelyeket bezárt”. Cavusoglu rámutatott arra is, hogy a török nép a kettős mérce és a képmutatás miatt nem bízik az Európai Unióban.

A török emberek szemében Brüsszel megbízhatatlan partner – mondta a török külügyminiszter arra utalva, hogy Törökország csatlakozási tárgyalásait Brüsszel csaknem két évvel ezelőtt felfüggesztette. Hangsúlyozta azt is, hogy Ankara kézzel fogható támogatást vár az unió tagországaitól a terrorizmus elleni harcban. Mogherini a Hasogdzsi-üggyel kapcsolatban teljesen átlátható és hiteles vizsgálatot sürgetett és leszögezte, hogy teljes mértékben ellenzi a halálbüntetést, amelyet az illetékes szaúdi ügyészség kért a gyilkosság öt fővádlottjára a rijádi büntetőperben.

MTI

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑