2019. 10. 23.

Moszkva közvetítene Egyiptom és Etiópia között a tervezett duzzasztógát ügyében

Moszkva felajánlotta közvetítését a Níluson tervezett duzzasztógát – Afrika legnagyobb ilyen létesítménye – miatt Egyiptom és Etiópia között kialakult viszályban – közölte Mihail Bogdanov külügyminiszter-helyettes a szerdán Szocsiban kezdődött Oroszország-Afrika csúcstalálkozón.

A kétnapos esemény Vlagyimir Putyin orosz és Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfő elnökletével, s az 54 afrikai ország közül 43 részvételével nyílt meg. A mintegy tízezer vendég között jelen van több mint 40 afrikai ország állam- vagy kormányfője.

Bogdanov hangsúlyozta, hogy Oroszországnak Egyiptommal és Etiópiával is nagyszerű kapcsolatai vannak, és ismeri a nílusi duzzasztógát problematikáját. Ez lenne az első eset, hogy a két afrikai ország viszályában egy külső szereplő közvetítene. Az orosz diplomata reményét fejezte ki, hogy esz-Szíszi és Abij Ahmed Ali etióp elnök – az idei Nobel-békedíj kitüntetettje – között közvetlen tárgyalásokra kerül sor.

Ez az első Afrika–csúcstalálkozó Oroszországban, amelynek megrendezésével Moszkva jelzi, hogy a jövőben erősebben el akar köteleződni a kontinensen. Oroszország elsősorban fegyvert és katonai felszerelést szállít Afrikába, de szeretne más területeken is aktívabban jelen lenni, s a következő 4-5 éven belül meg akarja duplázni az afrikai országokkal bonyolított jelenleg mintegy 20 milliárd dolláros évi kereskedelmi forgalmát.

Egyiptom attól tart, hogy az etiópiai duzzasztógát megépítése vízhiányhoz vezet nála. Az egyiptomi ipar és mezőgazdaság, valamint háztartások milliói függnek a Nílus vizétől. A probléma Szudánt is érinti. Etiópia a duzzasztással nyert tározót áramtermelésre akarja használni. A probléma megoldását célzó tárgyalások egy helyben topognak, a viszály a régió stabilitását veszélyezteti.

Oroszországnak vannak tapasztalatai a vízfelhasználás miatt keletkezett viszályok terén. A Szovjetunió felbomlása után konfliktus alakult ki például a tádzsikisztáni Rogun vízerőmű építése körül, amelyet a közép-ázsiai volt szovjetköztársaság két szomszédja Üzbegisztán és Kazahsztán is élesen bírált, attól tartva, hogy a duzzasztó elvághatja gyapot- és gabonatermelő vidékeik vízellátását, és súlyos katasztrófát okozhat egy földrengés esetén.

Hirado.hu, MTI

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑