Cadmus fordítás Cadmus

Mozambik szomszédjai fejlesztési támogatást nyújtanak a terror sújtotta Cabo Delgado tartománynak

A Dél-afrikai Fejlesztési Közösség (SADC) fejlesztési támogatást nyújt a terror sújtotta észak-mozambiki Cabo Delgado tartománynak – közölte Filipe Nyusi mozambiki elnök a regionális együttműködés csütörtöki válságtanácskozásának lezárultával.

A SADC a többi között befektetésekkel és oktatási programokkal, illetve katonai téren nyújtana segítséget a forrongó tartománynak.

“A SADC, regionális vezető szervezetként, megerősítette elkötelezettségét a terrorellenes küzdelemben Mozambikban” – hangsúlyozta Nyusi.

Mozambik északi, Cabo Delgado tartományát 2017 óta az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető iszlamisták tartják rettegésben. A szélsőségesek az utóbbi egy évben fokozták tevékenységüket a térségben, március közepén lerohanva Palma városát is. A halálos áldozatok mellett a terroristák ténykedése komoly gazdasági károkat is okozott, így a Total francia energetikai vállalat húszmilliárd dolláros gázkitermelési projektjét is le kellett állítani.

A Palma körül napokig tartó harcok során többen követelték a SADC katonai beavatkozását, attól tartva, hogy a terrorizmus átcsaphat a környező országokra. Portugália a helyi haderő kiképzésére katonai kontingenst küldött egykori gyarmatára.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint több mint 530 ezer ember kényszerült elmenekülni az erőszak elől.

MTI

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑