Cadmus fordítás Cadmus

NAÜ: Irán több mint 2,4 kilogramm 60 százalékos tisztaságú uránt dúsított

2021. 06. 01.

Irán április óta több mint 2,4 kilogramm, hozzávetőleg 60 százalékos tisztaságú uránt dúsított – közölte a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) hétfőn.

A NAÜ a jelentésében beszámolt arról is, hogy Teherán továbbra sem tudott magyarázattal szolgálni azokról az uránnyomokról, amelyeket egyes be nem jelentett létesítményeiben mutattak ki szakértők, ami vélemények szerint újabb diplomáciai bonyodalmakhoz vezethet Irán és a Nyugat között, sőt esetlegesen zátonyra futtathatja az iráni atomalkuhoz való visszatérést célzó, áprilisban kezdődött bécsi tárgyalásokat.

“Több hónapot követően Irán továbbra sem nyújtott szükséges magyarázatot sugárzó anyag részecskéinek jelenlétére három helyszínen, ahol az ügynökség szakértői pótlólagos ellenőrzést végeztek” – olvasható a jelentésben. Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy előrelépés történhet a kérdésben, mielőtt a szervezet kormányzótanácsa a jövő héten összeül.

“A főigazgató aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az Irán és az ügynökség között zajló technikai megbeszélések nem hozták meg a várt eredményt” – áll a dokumentumban. A jelentés szerint a válaszok hiánya komoly kihatással van arra, hogy a szervezet biztosíthasson mindenkit az iráni nukleáris program békés természetét illetően.

Három hónapja Nagy-Britannia, Németország és Franciaország a tárgyalások reményében elutasította az Egyesült Államok kezdeményezését a NAÜ kormányzótanácsában, hogy határozatban elítéljék Iránt, amiért nem adott magyarázatot a létesítményeiben észlelt sugárzó anyag eredetére vonatkozóan.

Az ENSZ atomsorompó-egyezményének betartatásán őrködő szervezet főigazgatója a múlt héten már aggodalmának adott hangot a iszlám köztársaság nukleáris programjának fejleményei miatt, mondván, hogy csak atomfegyverekkel rendelkező országok dúsítanak ilyen magas szintre uránt. Bár nukleáris fegyverek előállításához 90 százalékos tisztaságú uránra van szükség, de ez megfelelő eszközökkel viszonylag gyorsan előállítható a 60 százalékos dúsítású anyagból. “A 60 százalék már majdnem fegyverképes” – hangoztatta akkor Grossi.

Teherán azzal érvel, hogy orvosi célokra dúsít ilyen magas fokon uránt. A NAÜ legfrissebb adatai szerint Irán több mint 3200 kilogramm – különböző tisztasági fokú – uránnal rendelkezik, ami 16-szorosa az úgynevezett atomalkuban számára engedélyezettnél.

MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑