Cadmus fordítás Cadmus

Négyszáz radikális iszlamistát keresnek Németországban

2018. 09. 27.

Csaknem négyszáz radikális iszlamistát köröznek Németországban letartóztatási paranccsal egy szerdán ismertetett kormányzati kimutatás szerint.

A szövetségi parlament (Bundestag) legnagyobb ellenzéki pártja, a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) frakciójának írásbeli kérdésére megküldött belügyminisztériumi adatok szerint az idei első negyedév végén 3151 személy ellen volt elfogatóparancs érvényben szélsőséges iszlamista vallási-ideológiai indíttatású bűncselekmény gyanúja miatt.

Azonban az esetek legnagyobb részében, 2783 ügyben a Bűnügyi Rendőrség Nemzetközi Szervezete (Interpol) adta ki a körözést valamely más ország hatóságainak kérésére, és ezekben az ügyekben nincsenek feltétlenül arra utaló adatok, hogy a keresett személy Németországban tartózkodik, a német hatóságok pedig 368 radikális iszlamistát keresnek.

Az eltűnt személyek nyilvántartásában 10 796 ember adatai szerepeltek a vizsgált időszakban, köztük 3609 felnőtt kísérő nélkül érkezett fiatalkorú menedékkérő. További 343 738 személyt a tartózkodási hely megállapítása céljából kerestek hivatalosan. Ebbe a kategóriába kerülnek mindazok az elutasított menedékkérők, akiket az ország elhagyására köteleztek és kitoloncolásra jelöltek.

Jürgen Braun AfD-s Bundestag-képviselő szerint az adatok a német „biztonsági szervek totális túlterheltségét” jelzik. Erre a problémára a leginkább hatásos megoldás az AfD követelésének megvalósítása, „a német határok ellenőrzése” – mondta a politikus hírportálok beszámolói szerint.

MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑