Cadmus fordítás Cadmus

Negyvenhét év után szaúdi uralkodó látogatott Indonéziába

2017. 03. 01.

Csaknem fél évszázad után látogatott újra szaúdi uralkodó Indonéziába, Szalmán bin Abdel-Azíz mintegy ezerötszáz fős kísérettel és több mint 460 tonna felszereléssel, köztük Mercedes limuzinokkal és a repülőtéri kiszállásnál használt lifttel érkezett történelmi látogatására.

A repülőtéren Joko Widodo indonéziai elnök és Jakarta keresztény kormányzója, Basuki „Ahok” Tjahaja Purnama fogadta a királyt. Szaúd-arábiai uralkodó utoljára 47 évvel ezelőtt kereste fel a világ legnépesebb muszlim országának számító Indonéziát.

Szalmán királyt szigorú óvintézkedések mellett konvoj szállította a Jakarta külvárosában található bogori elnöki palotába, ahol több tízezer ember – köztük iskolások tömege – várta. Helyi médiajelentések szerint a palotában található meztelen szobrokat a szaúdi látogatás idejére letakarták. Ugyanezt tették Abe Sindzó japán miniszterelnök januári indonéziai útja alkalmával is.

A szaúdi király három napig marad Jakartában, ahol gazdasági befektetésekről tárgyal. A várakozások szerint 10 egyezményt írnak alá, amelyek a vallástól az oktatás- és az egészségügyön át a tudományig szabályozzák együttműködésük kereteit. Indonézia azt reméli, hogy a szaúdi uralkodó látogatása 25 milliárd dollár (mintegy 7500 milliárd forint) új befektetést eredményez.

A megbeszélések után Szalmán hat napot pihen is az országban, Bali szigetén.
Az uralkodó a hét elején malajziai látogatással indította háromhetes ázsiai körútját, amelynek során Bruneit, Japánt, Kínát és a Maldív-szigeteket is felkeresi. Rijádnak az a célja, hogy minél jobban csökkentse függőségét a kőolajból származó bevételektől.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑