Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Nem aratott sikert Liberman egységkormányt sürgető terve

2019. 10. 11.

Mindkét részről visszatetszést váltott ki Avigdor Liberman terve, amely szerint, amennyiben jom kipur előtt nem tudnak megállapodni a Likud és a Kék-Fehér pártok vezetői, úgy az ünnep után saját javaslattal áll elő az egységkormány létrejöttét elősegítendő – írja a Times of Israel.

A javaslatban – melyet szerda éjszaka tett le a két nyertes párt vezetőinek asztalára a „nevető harmadikként” és „királycsinálóként” aposztrofált Liberman – olyan feltételekhez kötötte pártjának támogatását az egységkormány létrejöttéhez, melyek olyan engedményeket kívánnának a Likudtól, hogy mondja fel a jobboldali, vallásos pártokkal kötött szövetségét, a Kék-Fehér Párttól pedig, hogy egyezzen bele a rotációs kormányfőváltásba úgy, hogy Netanjahu legyen az első a hivatalba lépő miniszterelnökök között.

„Magunk is tudjuk, mik a vitás pontok pártjaink közt” – mondja egy Kék-Fehér párti képviselő.

„Nincs szükség arra, hogy Liberman emlékeztessen minket, mely kérdésekben nem értünk egyet. Kreatív megoldásra van szükség, az eddigi javaslatok haszontalannak bizonyultak”.

Mások szerint Liberman javaslata mindössze önmagának segít, hiszen saját erejét próbálja fitogtatni egy olyan javaslattal, mely teljesen triviális pontokat tartalmaz.

„Liberman egyvalakinek kíván segíteni és az ő maga. Ha komolyan gondolná a segítséget, komoly javaslattal állna elő”.

A Likud vezetői, akik már korábban összefogtak a szélsőjobboldali Yamina és az ultra-ortodoxokat tömörítő Sász illetve Egyesült Tóra Zsidóság pártokkal, hasonlóan csalódottak voltak Liberman javaslatát megismerve.

„Nem az a baj, hogy a Kék-Fehér Párt nem ismer el bennünket úgy, mint egy koalíciót. Az a baj, hogy nem fogadja el Netanjahut” – ismerteti pártja véleményét egy Likud vezető, aki hozzáteszi,

„Nem tehetjük meg, hogy olyan pontokba egyezünk bele, amelyekre nem kaptunk felhatalmazást választóinktól”.

Liberman javaslata leszögezte, hogy „olyan kérdésekkel kell elsősorban foglalkozni, mint a biztonság, a gazdaság és az állam, illetve az egyház szétválasztása. Ha ezek megvannak, úgy el kell fogadni Rivlin elnök javaslatát egy rotációs típusú miniszterelnöki pozícióra”.

Rivlin elnök korábbi javaslata két kétéves ciklusra osztaná a kormányzás mandátumának idejét, melyben két-két évet vezetné a kormányt Netanjahu, illetve a Likud és Benny Ganz, a Kék-Fehér Párt elnöke. Az éppen nem regnáló pártelnök miniszterelnök-helyettesi posztban lenne, a jelenleginél nagyobb, kiterjesztett hatáskörrel.

Liberman javaslatának következő lépcsőjében egy több évre érvényes védelmi büdzsét is el kell fogadni, ezt követően csatlakozhatnának a nagykoalícióhoz más pártok is.

Neokohn, The Times of Israel 

 

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑