Cadmus fordítás Cadmus

Nem hibáztak az Ethiopian Airlines pilótái

2019. 04. 05.

 

Minden előírást betartottak az Ethiopian Airlines pilótái, így nem felelősek a márciusi légi katasztrófáért – jelentette be az etióp közlekedési miniszter. Az első hivatalos jelentés szerint a állásszög-jeladó szenzora romolhatott el, és a Boeing 737 MAX 8-as tipusú repülője ezért eshetett át, majd csapódhatott a földbe nem sokkal felszállás után.

A katasztrófában 157 ember vesztette életét.

– Végső soron a nyomozásunk célja, hogy bebizonyítsuk az embereknek: továbbra is biztonságos repülni. Nem akarunk senkit sem hibáztatni, vagy tönkre tenni, csak az okokat próbáljuk felderíteni. Nekünk, mint kormánynak az a feladatunk, hogy megbizonyosodjunk róla, a polgáraink a legjobb szolgáltatást kapják és nincsen mitől félniük a levegőben – tudatta Dagmawit Moges.

A miniszter azt is elmondta, hogy a pilóták többször is megpróbálták elkerülni a katasztrófát, de mivel nem kaptak megfelelő tájékoztatást, tehetetlenek voltak. A Boeing sokáig eltitkolta a változtatásokat, és csak késve kezdett el továbbképzéseket tartani. Az etióp légi személyzet pedig még nem kerültek sorra. A fekete dobozból kinyert repülési adatok alapján a tragédia előtt a repülő liftezni kezdett, ami arra utal, hogy miközben a pilóták próbálták felemelni, az automata újra és újra lenyomta a gép orrát.

Euronews

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑