Cadmus fordítás Cadmus

Nem tetszik a franciáknak a szíriai hadsereg előrenyomulása

2016. 11. 24.

Franciaország szerdán azzal vádolta meg Bashar Al-Assad szíriai elnök kormányát, hogy az Egyesült Államokbeli politikai bizonytalanságot kihasználva “totális háborút” készül indítani a közel-keleti ország felkelők kezén lévő térségei ellen.

“Mára egymillió ember él ostrom alatt. Nemcsak Aleppóban, hanem Homszban, Gútában és Idlíbben is, ez a valós helyzet Szíriában” – jelentette ki Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter újságírók előtt a heti kabinetülést követően.

A francia külügyi tárca vezetője szerint a napokban konferenciát szerveznek Párizsban azon államok résztvételével, amelyek a szíriai politikai átmenetet Asaad nélkül képzelik el. A tanácskozásra többek közt az Egyesült Államokat, Szaúd-Arábiát és Törökországot várják. Stephane Le Foll kormányszóvivő elmondta, hogy a konferenciát december elején rendezhetik meg.

Rijad Hadad, Szíria moszkvai nagykövete az orosz fővárosban nyilatkozva rámutatott, hogy a damaszkuszi kormány  szerint Kelet-Aleppót terrorista csoportok ellenőrzik, és ott nincsenek ellenzékiek, akikkel tárgyalni lehetne.

Hadad ugyanakkor bejelentette, hogy a szíriai kormány kész bárhol tárgyalni az ellenzékkel, de a terroristákkal szemben fegyveres harcot fognak folyatni. Rávilágított: Damaszkusznak nincsenek előfeltételei a béketárgyalások megindításához, viszont azoknak külföldi beavatkozás nélkül kell folyniuk. Emellett kifejezte meggyőződését arról, hogy a kormányerők győzni fognak Aleppoban.

Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel kapcsolatban a szíriai nagykövet megjegyezte, hogy a választási kampány során tett ígéreteiből lehetetlen következtetést levonni arra nézve, milyen álláspontot fog elfoglalni az Egyesült Államok új adminisztrációja Szíria kapcsán. Viszont reményét fejezte ki, hogy Washington hozzáállása a szíriai kormányhoz megváltozik.

Trump a The Wall Street Journalnek november 11-én adott interjújában elmondta, hogy 2017. január 20-án esedékes beiktatását követően az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet elleni harcra fog összpontosítani, nem pedig arra, hogy eltávolítsa hatalmából Assadot.

Európai diplomaták kifejezték aggályukat, miszerint a szíriai államfő felbátorodhat azon, hogy Trump ígéretet tett: szorosabbra fűzi Washington viszonyát a damaszkuszi rezsim szövetségesének számító Oroszországgal.

Helyi források szerint az elmúlt nap során 105 ember vesztette életét Szíriában. Az emigráns szervezet által közölt adatokból kitűnik, hogy a halálos áldozatok közül 28-an civilek és 31-en pedig a kormányerők tagjai.

A SANA állami hírügynökség a szíriai hadseregre hivatkozva jelentette, hogy a kormányerők visszaverték IÁ-harcosok támadását Deir Ezzor városának repülőterénél. Emellett összecsapások voltak a kelet-szíriai város két kerületében is, amelyekben mintegy 30 szélsőséges vesztette életét.

Orientalista.hu 

Megosztom:

, , , , , , , ,




Back to Top ↑