Cadmus fordítás Cadmus

Németország folytatja iraki kiképző misszióját

2019. 05. 18.

A német védelmi minisztérium pénteken bejelentette: a német hadsereg (Bundeswehr) folytatja iraki kiképző misszióját, miután az Irakban szolgáló, Washington vezette koalíciós erőkkel közösen úgy értékelték, hogy a biztonsági helyzet megfelelő, és csökkent a fenyegetettség szintje.

Az Egyesült Államok a múlt héten azt állította, hogy Irán támadásra készülhet közel-keleti érdekeltségei ellen. Ennek következtében Irakban a legmagasabbra emelték a fenyegetettség szintjét. Németország ezután úgy döntött, hogy felfüggeszti az iraki csapatok kiképzését, és 160 katonáját arra utasította, maradjanak a támaszponton. Nem sokkal később Hollandia is hasonló döntést hozott.

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni nemzetközi koalíció kötelékében végzett munkát a hét elején, a partnerekkel együttműködve függesztették fel. A döntést elővigyázatosságból hozták meg, nem voltak konkrét értesülések arról, hogy támadás készült volna a Bundeswehr Irakban dolgozó tagjai ellen.

A Bundeswehr és a holland hadsereg iraki kiképző műveletének felfüggesztését nem sokkal azután jelentették be, hogy az amerikai külügyminisztérium Irak elhagyására utasította nem nélkülözhetetlen alkalmazottait. Az amerikai, a német és a holland döntés hátterében az Egyesült Államok és Irán közötti feszültség fokozódása állt, ami nyugtalanság forrása az egész régióban.

Jelenleg 160 német katona állomásozik a közel-keleti országban, hatvanan a főváros, Bagdad térségében egy támaszponton, százan pedig az ország északi részén a kurdisztáni autonóm régióban. A berlini védelmi minisztérium jelezte: a fenyegetettség szintjének csökkentése után katonái újra elhagyhatják bázisukat, és hamarosan folytatják a kiképzést.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑