Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Nemzetközi felháborodás – „Népirtás az izraeli katonák cselekedetei”

2018. 05. 15.

Recep Tayyip Erdogan török elnök az NTV hírtelevíziónak nyilatkozva népirtásnak nevezte az izraeli katonák cselekedeteit. „Élesen elítélem ezt a népirtást … Izrael terrorista állam. Szintén elítéljük azokat, akiket nem érint meg ez a helyzet” – mondta.

A török államfő meggyőződésének adott hangot, hogy „az iszlám világ nem fogja engedni, hogy ez a nap Jeruzsálem elvesztésének napja legyen. Teljes elszántságunkkal kiállunk palesztin testvéreink mellett” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy tárgyalni fog vezető politikusokkal, köztük Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság elnökével és António Guterres ENSZ-főtitkárral.

A nap folyamán Kuvait után a Palesztin Hatóság is az ENSZ Biztonsági Tanács rendkívüli ülésének összehívását kérte. Száeb Erekat, a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) főtárgyalója szerint az ülés témája a legfrissebb fejlemények megvitatása lenne, egyebek között védelmet kérnének az izraeli megszállás alatt élő palesztin nép számára. Hozzátette: a palesztin területeken épített zsidó települések ügyében a hágai Nemzetközi Büntetőbírósághoz terveznek fordulni.

A Dél-afrikai Köztársaság is hazarendelte konzultációra hétfőn izraeli nagykövetét a Gázai övezet határán zajló erőszakos cselekmények miatt. „A dél-afrikai kormány a lehető leghatározottabban elítéli az izraeli fegyveres erők legfrissebb erőszakos agresszióját a Gázai övezet határán. Az áldozatok békés tüntetésen vettek részt az Egyesült Államok jeruzsálemi nagykövetségének provokatív felavatásával szemben” – közölte a külügyi tárca.

A dpa német hírügynökség szerint a dél-afrikai kormány régóta szimpatizál a palesztinok ügyével, és ezért már egy ideje fontolgatja, hogy csökkenti diplomáciai képviseletét Izraelben.

Orientalista.hu – Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , , , , , , , , , ,




Back to Top ↑