Cadmus fordítás Cadmus

Netanyahu szerint nagy hiba az Európai Uniótól a gazdasági segélynyújtása Iránnak

2018. 08. 25.

„Nagy hibának” minősítette pénteken a jelenleg Litvániában tartózkodó Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő az Európai Bizottság (EB) minapi döntését, amelynek értelmében 18 millió eurós (5,8 milliárd forintos) segélyt nyújt Iránnak fenntartható fejlődéssel kapcsolatos projektekhez.

„Ez olyan, mint egy méregpirula az iráni népnek és az erőfeszítéseknek, amelyek célja megálljt parancsolni az iráni agressziónak a régióban és a terrornak azon túl” – adott hangot meggyőződésének az izraeli kormányfő egy eseményen a litván nemzeti könyvtárban, a balti államok kormányfőivel tartott találkozóját követően.

„Irán terrortámadást akart végrehajtani európai földön mindössze néhány hete, miközben az iráni külügyminiszter éppen egy ülésen tartózkodott az európai vezetőkkel. Ez hihetetlen” – mondta Netanjahu, aki azonban nem utalt arra, hogy milyen állítólagos terrortámadásra gondolt.

Az izraeli miniszterelnök szerint az EU pénzét „rakétákra fordítják” Iránban, Szíriában, bárhol a Közel-Keleten„.

Az EB a héten jelentette be, hogy jóváhagyta az Iránnak nyújtandó segélyt, amelynek célja olyan projektek finanszírozása, amelyek a fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődést segítik a perzsa államban.

Azóta, hogy Donald Trump amerikai elnök májusban bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép az Iránnal kötött többhatalmi megállapodásból, és augusztus elején újra életbe léptette a korábban felfüggesztett szankciók egy részét az iszlám köztársasággal szemben, a megállapodás többi aláírója – az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Oroszország, Kína és az Európai Unió – azon van, hogy életben tartsa az atomalkut.

MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑