2018. 12. 08.

Nők kínzásával vádolják a szaúd-arábiai trónörökös volt tanácsadóját

 

Szaúd-arábiai emberi jogi női aktivisták kínzásában való bűnrészességgel vádolják Szaúd al-Kahtánit, Mohamed bin Szalmán trónörökös volt tanácsadóját, aki ellen egy török bíróság is elfogatóparancsot adott ki a szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi gyilkosságával kapcsolatos nyomozás keretében – jelentette csütörtökön a Reuters hírügynökség magukat megnevezni nem kívánó forrásokra hivatkozva.

A trónörökös volt tanácsadóját és bizalmi emberét egyebek mellett azzal vádolják, hogy több nő kínzásánál jelen volt, és nemi erőszakkal, illetve halállal fenyegette őket. A szaúd-arábiai, elsősorban nőjogi aktivisták törtvénytelen fogva tartásáról és megkínzásáról korábban a Human Rights Watch (HRW) és az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet is beszámolt, az ENSZ pedig októberben felszólította Rijádot, hogy azonnal és feltételek nélkül bocsásson szabadon hat bebörtönzött aktivistát.

A Szaúd-Arábiában tartózkodó Kahtáni ellen a héten egy török bíróság elfogatóparancsot adott ki a szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi isztambuli meggyilkolásával kapcsolatos nyomozás keretében. Kahtáni egyúttal egyike annak a 17 szaúdi állampolgárnak is, akiket az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma a gyilkosság miatt november közepén szankciókkal sújtott.

24.hu

 

 

, , ,




Back to Top ↑