Cadmus fordítás Cadmus

Növelik a bűnözést a migránsok

2017. 09. 28.

A nem német elkövetőkhöz több mint kétezer-ötszáz nemi erőszak vagy szexuális bántalmazás volt köthető tavaly

Egyes uniós tagállamokban – így elsősorban Németországban – radikálisan emelkedett az elmúlt időszakban a bűnözési ráta, amióta migránsok lepték el Európát. Olaszországban az év első felében a kétezer-négyszáz nemi erőszakból kilencszázat követtek el illegális bevándorlók.

Több nyugat-európai országban emelkedett a bűnözési ráta – mondta nemrég az M1-en Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet kutatója, hozzátéve: az adatokból jól látszik, ezekben az országokban az erőszakos és a vagyon elleni bűncselekmények elkövetésében felülreprezentáltak a migránsok, illetve a „bevándorló hátterűek”. A kutató kijelentését több tanulmány és adat is alátámasztja.

Németországban például a Szövetési Bűnügyi Rendőrségi Hivatal – amely egy külön kategóriát hozott létre a migráns bűnözők nyilvántartására – adatai szerint az illegális bevándorlók által elkövetett bűncselekmények száma a 2015-ös 114 ezerről 2016-ra 174 ezerre emelkedett, ami több mint ötven százalékos növekedést jelent.

Az adatokról elemzést készítő Gatestone Intézet megjegyzi, hogy amíg a migránsok a német népesség csupán két százalékát teszik ki, az összes elkövetett bűncselekmény 8,6 százaléka köthető hozzájuk, ami 2015-höz képest 5,7 százalékpontos növekedést jelent. A nem német elkövetőkhöz 2512 nemi erőszak vagy szexuá­lis bántalmazás volt köthető tavaly, ami átlagosan hét ilyen jellegű bűncselekményt jelent naponta. Ez a szám 2013-ban még 599 volt, azaz akkor migránsok naponta két nemi erőszak elkövetői voltak.

Az osztrák adatok sem kedvezőbbek. A Belügyminisztérium összesítése szerint a Bécsben összpontosuló migránsok közül háromból egy követett el bűncselekményt 2015-ben, azaz csaknem huszonegyezer migránsból hatezer-ötszáz. Ez több mint ötvenszázalékos növekedés 2014-hez képest.

Az olaszországi helyzetről az Il Giornale napilap egyik tavalyi cikke ad képet. Az általuk idézett tanulmány szerint egyenes összefüggés van a migránsok és a bűncselekmények számának növekedése között.

Az elemzés egyik érdekes megállapítása, hogy ha egy meghatározott területen egy százalékkal növekszik a migránsok száma, ott 0,4 százalékkal emelkedik a bűnözési ráta. A tanulmány arra is rámutat, hogy amíg az olaszok között ezer emberre 4,3 bűnöző jut, addig ez az arány a migránsok között ennek csaknem a duplája. Sőt az illegális bevándorlók majdnem fele érintett valamilyen bűncselekményben. Egy másik olasz lap által közzétett adatok szerint 2017 első fél évében a 2400 nemi erőszakból kilencszázat követtek el illegális bevándorlók.

A Gatestone Intézet idézi a svéd számokat is azzal a megdöbbentő ténnyel, hogy a migránsokat előszeretettel befogadó Svédországban a százezer lakosra jutó nemi erőszakok száma itt a legmagasabb Európában, és az elmúlt negyven évben háromszáz százalékkal emelkedett. Bár az utóbbi években csak egyetlen összesítés készült erről, ebből kiderül, hogy 2002-ben az elkövetők nyolcvanöt százaléka volt külföldön született, vagy az országban élő, másodgenerációs migráns.

Orientalista.hu – Magyar Hírlap

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑