Cadmus fordítás Cadmus

Nukleáris ultimátumot kapott az Egyesült Államok

2018. 03. 05.

Irán hétfőn azzal fenyegetőzött, hogy két napon belül képes elkezdeni magasabban dúsított urán előállítását, ha az Egyesült Államok kilép a 2015-ben Irán és a hatok között kötött atomalkuból. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója óva intett a nukleáris egyezmény felmondásától.

„Ha Amerika kivonul a megállapodásból, akkor Irán 48 órán belül felújíthatja a termelést 20 százalékosra dúsított uránból” – mondta az arab nyelven sugárzó al-Alam teheráni tévécsatornának Berúz Kamalvandi, az Iráni Atomenergia Szervezet szóvivője.

A Reuters brit hírügynökség megjegyzi, hogy a 20 százalékos dúsítottságú urán jóval felette van az atomerőművekben használatosnak, amely általában csupán 5 százalékos, ám még inkább elmarad az atombombagyártáshoz szükséges 80-90 százalékos tisztaságúétól.

Kamalvandi tudatta, hogy a hatokkal – az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával, Oroszországgal, Franciaországgal, Németországgal és Kínával – kötött megállapodást nem lehet újratárgyalni. A megállapodás értelmében Irán visszafogja atomprogramját az ellene foganatosított nemzetközi büntetőintézkedések feloldásának fejében.

Óva intett az atomalku felmondásától a NAÜ főigazgatója

Óva intett hétfőn az iráni atomalku felmondásától Amano Jukija, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, aki szerint ha ez bekövetkezne, az nagy veszteség lenne a nukleáris ellenőrzés és a többoldalú kapcsolatok szempontjából. Amano szerint a hivatalosan Közös Átfogó Cselekvési Tervnek (JCPOA) nevezett atomalku “jelentős előny” a nemzetközi megfigyelőknek, akik igazolják, hogy Irán nem fegyver előállításához használja fel nukleáris programját. Ha a JCPOA meghiúsulna, az nagy veszteség lenne a nukleáris ellenőrzés és a többoldalú kapcsolatok szempontjából – mondta Amano a NAÜ igazgatótanácsának.

A NAÜ-főigazgató kijelentette, hogy Irán tiszteletben tartja a kötelezettségvállalásait nukleáris tevékenységének megfékezésére vonatkozóan. Teheránnak azonban tisztáznia kell azokat a nemrég tett bejelentéseit, amelyek értelmében nukleáris meghajtású hajókat tervez fejleszteni – tette hozzá Amano.

Orientalista.hu – Hirado.hu, MTI Reuters

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑