Cadmus fordítás Cadmus

Nyugalom van Észak-Hamaban, miközben a szemben álló felek új támadásra készülődnek

2016. 09. 05.

Tegnap volt első alkalom ezen a héten rövid ideg tartó nyugalom van Észak-Hamaban.

A Dzsund Al-Aksza terrorszervezet (Al-Kaida frakció) és a Szíriai Arab Hadsereg sem hajtott végre éjszaka annak ellenére, hogy szemben állnak Tal Szamam közelében Észak-Hamaban.

Ennek a rövid nyugalomnak valószínűleg az oka, hogy mindkét fél végleg készülődik a következő offenzívára Hama tartomány északi területén.

A Dzsund Al-Aksza terrorszervezet és dzsihádista szövetségesei jelenleg Kahmana településre vetettek szemet, amely csak öt kilométerre fekszik északra a tartományi főváros külterületeitől.

A “dzsihádista” (értsd: vahhabita) fegyveresek ennek a településnek a peremén vannak; azonban itt Komhana előtt annak fontossága miatt, keményebb ellenállásba ütköznek, mint a korábbi csatákban.

Eközben északnyugatra Komhanától a Szíriai Arab Hadsereg egy ellentámadásra készülődik a Dzsund Al-Aksza terrorszervezet ellen Tajbat Al-Imamban.

A Szíriai Fegyveres Erők Tajbat Al-Imamelleni támadásának célja, hogy eléggé előrenyomuljanak északi irányba és elvágják a dzsihádisták utánpótlását és bekerítsék a Dzsund Al-Aksza terrorszervezet fegyvereseit Komhana közelében.

A török támogatottságú iszalmista szervezetek viszont újból rakétákkal lőttek ki a keresztény Maharda városra.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑