Cadmus fordítás Cadmus

Olasz katolikus és protestáns szervezetek segítenek ezer szíriai menekültnek

2018. 02. 14.

 

Biztonságban, repülővel érkezett érkezett meg Rómába harminc szíriai menekült Libanonból. Ők egy úgynevezett “humanitárius folyosón” jutottak Európában, vagyis olasz katolikus és protestáns szervezeteken keresztül, akik a következő két évben összesen 1000 szíriai menekültnek biztosítanak utazást, vízumot, munkalehetőséget és lakhatást, olasz családoknál. A programra egyházi adományokból gyűjtöttek pénzt.

Egy férfi a feleségével és öt gyerekükkel érkezett, akik közül az egyik súlyos betegségben szenved. Azt mondta, Libanonban pénz nélkül nem jutottak megfelelő orvosi ellátáshoz, kilátástalannak tűnt a helyzetük, mert nem könnyű ott lakást bérelni, és a gyerekeket iskolába járatni sem.

Egy másik férfi azt mesélte, hogy már kétszer kellett menekülniük, mielőtt Rómába jöttek. Egyszer Damaszkuszból, ahol éltek, vissza kellett menniük a szülővárosukba, Szíria déli részére, de ott is szörnyűek voltak a körülmények, ráadásul közel volt hozzájuk az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, így onnan is menekülniük kellett – mesélte.

Egy nő hozzátette, hogy szerinte már nincs is olyan hely Szíriában, amely távol lenne az erőszaktól vagy a terrorizmustól.

Egy családapa pedig azzal zárta, ha béke lesz Szíriában, valószínűleg visszatérnek.

Az olasz kezdeményezést már más országok átvették, így hasonlóan érkeznek majd menekültek Franciaországba és Belgiumba is, az olasz kormány pedig kinyitná a programot líbiai menekültek számára is.

Orientalista.hu – Euronews

 

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑