Cadmus fordítás Cadmus

Őrizetbe vettek egy férfit, mert II. Erzsébet lelki üdvéért könyörgött a Mekkában (videó)

2022. 09. 13.

Őrizetbe vettek kedden a szaúd-arábiai hatóságok egy iszlám vallású férfit Mekkában, aki a néhai brit uralkodó, II. Erzsébet királynő lelki üdvéért könyörgött.

A jemeni állampolgárságú hívő azért érkezett Mekkába, hogy ott az elhunyt királynő lelki üdvéért végezze el a zarándoklatot, és imádkozzon, szándékát pedig a nagymecsetben – az iszlám legszentebb helyén – egy táblára írt üzenetben is jelezte.

Az esetről videófelvételek is felkerültek a közösségi médiára, a képsorok tanúsága szerint a táblára a férfi azt írta, reméli, a királynő a mennybe, az igazak közé jut.

A videót – amely közfelháborodást váltott ki a kommentelők között – később a szaúdi televízió is levetítette, ám a táblán látható feliratot kikockázták.

Az iszlám vallás szerint muszlim csak másik muszlim nevében vagy az iszlám vallásban elhunyt emberért végezheti el a mekkai zarándoklatok – a háddzs vagy az umra – valamelyikét.

Míg az iszlám által kötelező, évente több millió hívőt vonzó mekkai zarándoklatot (háddzs) csak az év egy bizonyos idejében lehet teljesíteni, az úgynevezett umrát, azaz kis zarándoklatot a muszlimok bármikor elvégezhetik.

Mekkába a hatályos törvények szerint nem muszlimoknak tilos a belépés.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑