Őrizetbe vették Törökországban az Iszlám Állam 18 feltételezett tagját

A török hatóságok őrizetbe vettek 18 külföldi állampolgárt, akik a gyanú szerint az Iszlám Állam dzsihadista szervezet tagjai – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Az ügyészség 20 személy ellen adott ki letartóztatási parancsot, a biztonsági erők továbbra is keresik a terrorszervezet további két feltételezett tagját. A gyanúsítottak iraki állampolgárságúak, és Szíriában állhattak kapcsolatban a szervezettel.

Az Iszlám Állam további öt feltételezett tagját vették őrizetbe vasárnap az északnyugat-törökországi Sakaryában.
Recep Tayyip Erdogan török elnök november végén elmondta, hogy az Iszlám Állam mintegy 9000 külföldi tagját vették őrizetbe Törökországban a szíriai konfliktus kezdete óta.

Ezen kívül az isztambuli önkormányzat forrásai hétfőn török médiumoknak megerősítették, hogy a rendőrség vizsgálja a város polgármestere, a szociáldemokrata Ekrem Imamoglu elleni lehetséges merényletkísérletet. A főpolgármester védelmét megerősítették, a rendőri testület pedig közölte, hogy megteszik a “szükséges intézkedéseket”.

A szíriai háború 2011-es kezdete óta több ezer – köztük számos európai, kaukázusi és közép-ázsiai országból származó – ember jutott el Szíriába Törökországon keresztül.

Bár az Iszlám Állam 2016 szilveszterén követett el legutóbb merényletet Törökországban, a szervezet tagjai jelenleg is “hátországként” használják Törökországot.

MTI

Sharing is caring!

, , ,




Back to Top ↑