Cadmus fordítás Cadmus

Örményország és Azerbajdzsán orosz közvetítéssel tűzszünetet kötött

2021. 11. 17.

A helyzet most viszonylag stabil Hegyi-Karabahban a megállapodásnak megfelelően az örmény védelmi minisztérium szerint.

Örményország és Azerbajdzsán orosz közvetítéssel ismét tűzszünetet kötött kedden este, miután fegyveres erőik között összecsapások voltak a közös határ déli szakasza mentén – jelentette be az örmény védelmi minisztérium.

Az azeri védelmi minisztérium napközben arról számolt be, hogy az egy héttel ezelőtti fegyverszüneti megállapodás óta ismét kiéleződött a feszültség az Örményországgal közös határon, katonai művelet van folyamatban, az örmény erők tüzérségi és aknavetőtűzzel lövik az azeri hadsereg állásait. Örményország viszont Azerbajdzsánt vádolta támadással, és kérte Oroszország segítségét területi szuverenitásának megvédéséhez.

Eduard Agadzsanján, az örmény parlament külkapcsolatokért felelős bizottságának vezetője azt állította, hogy 15 örmény katona esett el az új összecsapásokban, 12-t pedig foglyul ejtettek. Később a védelmi minisztérium azt közölte, hogy egy örmény katona halt meg, négy megsebesült, valamint megerősítette, hogy 12-en fogságba estek. Baku két azeri katona megsebesüléséről számolt be.
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Nikol Pasinján örmény miniszterelnök az utóbbi kérésére napközben telefonon megvitatta a helyzetet. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter pedig beszélt az örmény és az azeri védelmi miniszterekkel, és a feszültség csökkentésére szólította fel a feleket.

Az örmény védelmi minisztérium este azt közölte: “az orosz fél közvetítésével megkötött tűzszüneti megállapodásnak megfelelően a helyzet viszonylag stabil az örmény-azeri határ keleti szakaszán”.

MTI

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑