Cadmus fordítás Cadmus

Orosz katonai rendőrök érkeztek az észak-szíriai Kobaniba (videó)

2019. 10. 23.

Orosz katonai rendőrök érkeztek az észak-szíriai Kobaniba – közölte az orosz védelmi minisztérium szerdán.

A tárca közleménye szerint a katonai rendőrök a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) katonáinak és fegyverzetének a török-szíriai határtól 30 kilométernyire történő kivonását fogják segíteni.

Moszkva előzőleg figyelmeztette a kurd fegyvereseket, hogy további harcokra számíthatnak a török hadsereggel, ha nem teljesítik a kivonásukról kedden Szocsiban megkötött orosz-török memorandumot. Ez utóbbi szerint október 23. déltől kezdve 150 óra áll a kurd milícia rendelkezésére, hogy kivonuljon az Ankara által kialakítani szándékozott határ menti biztonsági övezetből.

Az orosz védelmi tárca közben arról számolt be, hogy a szíriai kormány 15 ellenőrző pontot állít fel a szíriai–török határon. Az Interfax orosz hírügynökség által idézett közlemény szerint a megfigyelőállások felállítása szintén része a keddi orosz–török megállapodásnak.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) nevű iszlamista fegyveres csoport október 9-én indított támadást a kurdok ellen Északkelet-Szíriában.

Október 17-én amerikai közvetítéssel tűzszüneti megállapodást kötöttek, amely szerint a kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) lázadószervezetnek ki kell vonulnia a Törökország által követelt, 30 kilométer széles biztonsági övezetből, ahova Ankara kétmillió, Törökországban eddig menedéket találó szíriai menekültet akar telepíteni. Törökországban mintegy négymillió szíriai menekült tartózkodik.

Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑