Cadmus fordítás Cadmus

Oroszország az ENSZ BT-vel vitatná meg az ukrajnai biolaborok kérdését

2022. 03. 11.

Az ENSZ közölte, hogy Oroszország arra kérte a Biztonsági Tanácsot, hogy a pénteki ülésén vegye napirendre az ukrajnai biológiai laborok kérdését.

Oroszország már korábban is állította, hogy Ukrajnában amerikai finanszírozású vegyi és biológiai laborok működnek, amelyeket ők potenciális fenyegetésként azonosítanak. A közösségi média is felkapta a hírt, és azonnal elindultak a találgatások.

A felhasználók információi alapján, amelyeket fenntartással kell kezelni, 26 amerikai biológiai laboratórium működik Ukrajna területén, ezek közül biztosan található egy-egy Lembergben és Odesszában.

Az elmúlt napokban még az a Kína is megszólalt, amely semleges állásponton helyezkedett el a konfliktus kapcsán, és „követelte“ az Egyesült Államoktól, hogy „adjon magyarázatot“ az ukrajnai biológiai laborokra.

Maria Zakharova, az orosz külügyi szóvivő azt állította, hogy az invázió során bizonyítékokat szereztek arra, hogy „halálos kórokozókkal” kísérleteztek az amerikaiak ezekben a laborokban, mint például lépfenével vagy leprával.

A Pentagon és Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője is reagált, mindkét oldal hamis vádaknak, dezinformációnak és „esztelenségnek“ nevezte az állításokat, amelyről azt állítja az Orosz Föderáció, hogy az USA korábban elismerte.

Vagyis nem azt ismerték el, hogy milyen kórokozókkal kísérleteznek, azt viszont igen, hogy léteznek ezek a laborok.

„Ukrajnában biológiai kutatóintézetek találhatók, amelyeket, aggályaink szerint, orosz csapatok elfoglalhatnak, ezért most együtt működünk az ukránokkal, hogy miként lehetne, hogy megakadályozzák a kutatási eredmények orosz kézre jutását“ – jelentette ki a Kongresszus előtt Victoria Nuland külügyi államtitkár.

Az orosz védelmi minisztérium tájékoztatása szerint egy harkovi laboratóriumból több mint 140 ezer denevért szállítottak külföldre, és állításuk szerint a denevéreket mint biológiai fegyvereket vizsgálták.

Azt állítják az oroszok, hogy az Egyesült Államok még denevérekben található koronavírusok fertőzőbbé tételével is kísérletezett az ukrajnai laborokban, azonban az Egyesült Államok ezt tagadja, ahogyan azt is, hogy katonai célú kísérletek folytak volna.

(Portfolio/Hetek/Liner.hu/Telegram)

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑