Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Összeomlott egy emeletes ház Szíriában, többen meghaltak

2022. 09. 08.

Összeomlott egy emeletes ház szerdán este a Szíria északi részén található Aleppóban, legkevesebb tizenegy ember, köztük három gyerek vesztette életét a romok alatt – közölte az arab ország állami televíziója.

A tájékoztatás szerint az illegálisan épített ötemeletes lakóház a város déli kerületében, Fardúszban állt. A halálos áldozatokon kívül még két ember megsérült, s hét környező épületet ki kellett üríteni, mert félő, hogy azok is összedőlnek.
A mentési munkálatok még folynak, a hatóságok szerint lehetnek még emberek a törmelék alatt.

A SANA állami hírügynökség Muid Madladzsira, az aleppói városi tanács vezetőjére hivatkozva arról számolt be, hogy az épületet engedély nélkül húzták fel, és gyenge alapjai voltak. Hozzátette, hogy a térség a 2011 óta tartó polgárháború alatt kiterjedt károkat szenvedett.

Aleppó egykor Szíria kereskedelmi központja volt. Fardúsz városrészt négy éven át egészen 2016 decemberéig Bassár el-Aszad szíriai elnök fegyveres iszlamista ellenzéke tartotta ellenőrzése alatt, de a kormányerők orosz és iráni katonai támogatással visszaszerezték.

A szíriai nagyváros nemzetközi repülőterét ráadásul alig egy héten belül kétszer is izraeli rakétacsapás érte, amely megrongálta a le- és felszállópályát, átmenetileg használhatatlanná téve a létesítményt. Izrael így akarja megakadályozni, hogy Irán helyi szövetségeseinek szánt fegyverek kerüljenek be légi úton az országba.

MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑