Cadmus fordítás Cadmus

Öt terroristát fogtak el az iraki Moszul tartományban

2019. 03. 21.

Öt az Iszlám Államhoz köthető terroristát fogtak el az iraki Moszul tartományban, akik sarcot szedtek be a civil lakosságtól. Az iszlamisták a terrorszervezet katonai tanácsának tagjai voltak.

Az iraki belügyminisztérium tájékoztatója szerint a Moszul Nur, Zehra, Beki és Szuk Benni negyedeiben végrehajtott műveletek során öt Iszlám Állam  terrorista tagok fogtak el, akik az utóbbi időszakban fenyegetőleveleket küldtek több moszuli orvosnak és iskolaigazgatónak, mellyel az Iszlám Állam nevében sarcot akartak kicsikarni.

Az kihallgatás során a letartóztatott személyek beismerték a bűncselekmények elkövetését.

Az iraki erők 2017 júliusában vették vissza Moszul tartományát, amely előzőleg 2014. június 10-én került az Iszlám Állam kezére, és a terrorszervezet közel 3 évig tartotta az ellenőrzése alatt.

Annak ellenére, hogy a biztonsági erők bejelentése szerint az ország nagy részét már megtisztították a terrorszervezettől, a szervezet tagjai időről időre továbbra is támadásokat intéznek a civilek ellen.

Az Iszlám Állam tagjai az Irak északi részén található Moszul és Kirkuk, a keleti részén található Dijala, a középső részén található Szaladdin, és a nyugati részén található Anbar tartomány külterületi vidékein rejtőzködnek el.

TRT nyomán

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑