Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Öt terroristát fogtak el egy spanyol-marókkói közös akcióban

2018. 05. 09.

Elfogtak öt feltételezett dzsihadista terroristát a spanyol és marokkói hatóságok a két országban keddi közös akciójuk során – közölte a spanyol belügyminisztérium.

A tájékoztatás szerint a csoport három tagját az észak-afrikai ország rendőrei vették őrizetbe, míg a többieket Spanyolországban tartóztatták le. A délkelet-spanyolországi Lorca településen egy 21 éves szenegáli, az észak-keleti Abadinóban pedig egy 33 éves marokkói állampolgárt fogtak el. Mindannyian egy online-hálózat tagjai voltak, amely az Iszlám Állam (IÁ) erőszakos üzeneteit terjesztette az internetes közösségi oldalakon, illetve olyan, a terrorszervezetet dicsőítő propagandaanyagokat, amelyek a nyugati civil lakosság elleni merényletekre buzdítottak.

Továbbítottak emellett olyan tartalmakat is, amelyek késes támadások elkövetésének módozatait oktatták.

A nyomozók szerint a csoport tagokat toborzott az IÁ számára, azzal a céllal, hogy Spanyolországban és Európában kövessenek el támadásokat. Spanyolországban a biztonsági erők kiemelt figyelmet fordítanak a nemzetközi terrorizmusra a 2004-es madridi pokolgépes merényletek óta.

2017-ben 75 feltételezett dzsihadista terroristát fogtak el összesesen 52 terrorellenes akció során.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑