Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Otthonaikban ünnepelhettek iraki keresztények

2017. 04. 17.

Először gyűlhettek össze a helyi keresztények Bakhdidában húsvétot ünnepelni, amióta felszabadították a várost az Iszlám Állam uralma alól. Az ünnep csendjét csak a templom harangjának hangja töri meg. Az AFP riportját a France24 hírportál közölte.

Öt hónapja már, hogy kiűzték a dzsihadista terrorszervezetet a városból az iraki biztonsági erők.

A szélsőségesek uralmának nyomai még a mai napig láthatóak, így az a fekete alapon fehér körrel felfestett zászló, amit két éve festettek fel a templom falára, akkor, amikor elfoglalták a várost a szélsőségesek – olvasható a France24 portálon megjelent helyszíni beszámolóban.

De a keresztények számára az, hogy ünnepi misére mehetnek a városukban, az a remény egy kifejeződése.

Remény – a jövőre nézve

Mint azt Bulos Mousa, egy helyi elmondta a francia hírügynökségnek, a húsvéti mise azt a reményt fejezi ki, hogy végül mindenki visszatér. Hozzáteszi: ők voltak az első család, akik visszatértek, azóta még három család tért vissza. Az élet azonban nem könnyű Bakhdidában, mivel alapszolgáltatások nincsenek még rendbe hozva, pedig lassan fél év eltelt azóta, hogy már nincsenek szélsőségesek a városban.

Félniük azonban mér nem kell, hiszen asszír milícia vigyáz rájuk. A jövőt illetően egy másik helyi elmondja, hogy nem tart a jövőtől, hiszen

“az egyetlen üzenetünk a béke, még akkor is, ha nincs szereteten kívül semmink.”

Orientalista.hu – (Hirado.hu, France24)

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑