Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Pakisztán is kerítést épít a határai mentén

2017. 06. 22.

 

Pakisztán kedden bejelentette, hogy a biztonság javítása érdekében megkezdte az afgán határon létesítendő határkerítés építési munkálatait. Afganisztán ugyanakkor elutasítja a kerítés építését.

A két országot a britek által 1893-ban meghúzott, 2640 kilométer hosszú, úgynevezett Durand-vonal választja el egymástól, amelyet Afganisztán nem ismer el. Pakisztán pedig azt állítja, hogy szomszédjának területi követelései vannak vele szemben, folytonos feszültségeket keltve ezzel a két ország között.

A határvonal ráadásul a pakisztáni, illetve az afganisztáni határ mentén élő pastu nemzetiség által lakott területen keresztül húzódva választ el családokat és törzseket.

Kabul és Iszlámábád is régóta azzal vádolja a másikat, hogy szemet huny a szélsőségesek tevékenysége fölött az ellenőrizetlen határon.

Pakisztánnak nincs joga, hogy kerítést, vagy bármilyen épületet emeljen az afgán határon – mondta Nadzsib Danis, a kabuli belügyminisztérium helyettes szóvivője.

A tisztségviselő egyben megtorló intézkedésekre figyelmeztetett korábbi tűzharcokra utalva, amelyek akkor törtek ki, amikor Pakisztán erődítményeket készült emelni a vitatott határvonal mentén.

Orientalista.hu – 24.hu

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑